Miközben a környezetvédők a verespataki bányák megnyitása ellen, a verespataki bányászok a bányák megnyitásáért tüntetnek, és a Román Hírszerző Szolgálat öko-anarchistákat fedez fel a különben szerintük is törvényesen tiltakozó környezetvédők soraiban, a politikusok képtelenek dönteni, meg-megszólal az arany kitermelését minden befolyását latba vetve szorgalmazó államfő is.
Az ökológiai érveket vigyorogva utasítja el, szerinte ugyanis az ibolyántúli sugarak felszívják a ciánmaradékokat az ülepítő folyadékból.
Ha Traian Băsescu elnöknek sikerül ezt a világrengető felismerését tudományos érvekkel is bizonyítania, ő lehet az első tengerész, aki megkaphatja a kémiai Nobel-díjat is, de attól félünk, a minden lében kanál államfő valamit végzetesen félreértett, talán az emlegetett ibolyántúli sugarak gyakoroltak hatást rá, amitől testőrei sem tudják megvédeni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.