Az RMDSZ egy hét múlva összesíti azokat az aláírásokat, amelyeket három székelyföldi és három partiumi megyében a fejlesztési régiók átalakításáról szóló népszavazás kiírására gyűjt – jelentette ki tegnap aradi sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
Kelemen Hunor elmondta, jól halad az aláírásgyűjtés, és október 13–14-éig meglesz a szükséges számú aláírás. „Meggyőződésem, hogy mind a hat megyében a szükségesnél több aláírást gyűjtünk” – tette hozzá. Elmagyarázta, a törvény értelmében az illető megyék szavazati joggal rendelkező lakói öt százalékának kell aláírnia a kezdeményezést. Ha ez megtörténik, a megyei önkormányzatoknak napirendre kell tűzniük a népszavazás ügyét.
Az RMDSZ elnöke elmondta, a szövetség politikusai folyamatosan tárgyalnak a román pártok helyi vezetőivel is, hiszen Maros megyében és a partiumi Bihar, Szatmár és Szilágy megyében csakis román partnerek támogatásával születhet meg az önkormányzati döntés a népszavazás kiírásáról. Példaértékűnek nevezte azt a román–magyar összefogást, amely a Partiumban alakult ki a téma kapcsán. Arra a kérdésre, hogy vajon meg tudják-e győzni a bukaresti pártvezetőket a román pártok helyi vezetői a népszavazás helyességéről, csak ennyit mondott: „én hívő ember vagyok, és hiszek benne”.
A népszavazási kezdeményezések ellen a prefektusok, a kormány megyei képviselői is kifogást emelhetnek. Kelemen Hunor úgy vélte, a prefektusoknak nem lesz okuk megtámadni az önkormányzati határozatokat. „Ha ezt megtennék, az azt jelentené, hogy nincsen politikai akarat a népszavazások kiírására” – magyarázta a politikus.
Az RMDSZ elnöke szerint rendkívül nagy kihívás lesz biztosítani az 50 százalékos részvételt a népszavazásokon. Enélkül ugyanis nem lesznek érvényesek a referendumok. Kelemen Hunor azt is hozzátette, a sikeres népszavazás sem biztosítja az önálló székelyföldi és partiumi régió kialakítását. „Romániában nem létezik az ügydöntő népszavazás fogalma. Mi a helyi közösségek akaratát akarjuk felmutatni. Ez ugyanis a legfontosabb. Aki az állampolgárok érdekében akar politizálni, az nem hagyhatja figyelmen kívül a közösség akaratát” – magyarázta Kelemen Hunor.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.