S ha körülnéz az ember, azt látja, hogy zavarosan hömpölyög körülötte Földünk vadvize, és e sáros, örvénylő áradatban egyre nehezebb a felszínen maradás, a tempós, céltudatos úszás, sőt, olykor már a lélegzetvétel is.

Az elmúlt napokban, bármerre vetett a sors, akárkivel beszélgettem, pár bevezető mondat után az arcok elkomolyodtak, és az aggódó tekintetek ugyanarról a nyomasztó lelkiállapotról árulkodtak. A féltő, de még reménykedő, aktivitást sürgető világlátástól a csüggedt vanitatum vanitas (minden hiábavaló) állapotig mindenfélével találkoztam.

Szülővárosomba, Sepsiszentgyörgyre a 30 éves érettségi találkozó ,,ürügyén" kerültem. De a találkozás gyönyörűséges, lelket tápláló, erőt adó momentumán túl a régi együvé tartozás érzése zsarátnokai újraizzításának szépséges pillanatain túl sok, idősíkban párhuzamos tennivalóm is került. Így beszélgettem Esperes Úrral a közelgő nyári újratalálkozásunk okán, mikor is busznyi csonkaországi fiatal kereszténnyel térek vissza egyhétnyi szülőföld-bemutatásra, s e beszélgetés harmadik percében már elhomályosult az Atya tekintete, mikor azt kérdezte: mi lesz a magyarsággal? S e furcsa, ,,tükörkönnyes" tekintetcsere után bólintottunk szó nélkül ugyanarra a megoldásra: böjt, ima és rengeteg munka. Csak ez segíthet.

E találkozón sokat beszélgettünk. Többek között Áronnal is, kit közös éveink alatt fenntartás nélkül, barátként szerettem. Ő azt mondta, előbb-utóbb mindent elnyel a globalizáció. Én azt, hogy ennek ellenszere (a globalitásnak) a lokalitás. A ,,helyiség", a szűkebb pátriánk dolgainak, értékeinek a rendben tartása, megőrzése. Az ezekért való napi, soros munkánkon túli, közért való tudatos cselekvés. No meg az ellenglobalizáció meghirdetése, mint azt korábbi írásomban említettem. A szeretet globalizációjáé. Hamar megegyeztünk. Elnyel vagy sem az undormézgavilág, dolgozni kell, kinek-kinek ott, ahová ez neki rendeltetett. És közben hinni és remélni.

Ugyanekkor a Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében szerveztük a KÉSZ (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége) július 19-i bemutatkozó estjét. Mert ma, pontosabban ebben az egyen-, világmegfojtó, undorragacs-közegben a szerető emberek közössége az, amely megálljt parancsolhat eme nyálkás, nyálas körülfolyománynak. Rettenetesen fontosak, életbe vágóak azok a helyi civil szerveződések, a tárgyi és emberi értékmentő közösségek és kiemelten is azok, amelyek a hit sziklakemény talaján alapulnak. Ezek azok az ,,intézmények", amelyek azt a szilárd pontot jelenthetik a keresztény ember számára, amelyen megvetheti lábát, és harcba szállhat így a gonosszal. S itt a gonosz nem egy elvont sátánördög, hanem az előbb említett egyenvilág kiötlői maguk.

Ahhoz azonban, hogy a közösségek létre tudjanak jönni, elengedhetetlenül szükséges az őket alkotó egyének lelki megtisztulása, megerősödése is. Ennek évente visszatérő lehetősége a csíksomlyói búcsú, mely idén kiemelten a nemzet óvó karját jelentő, életben tartó, sokasító, szaporító ölű nőkről, anyákról szólt ugyan elsősorban, de hordozta azt az üzenetet is, mely szerint örök erőmerítő példa az apostoloké, kik a Szentlélektől megerősítve vállalták a céltudatos színre lépést, s értve egymás és embertársaik nyelvét, nekiállhattak létrehozni a közös, egyetemes, legnagyobb ,,civil szervezetet", mely kényszerű skízis (hasadás) után ismét az ökumenikus egység felé igyekszik.

Csak vigyázni kell a szervezetek kiválasztásakor, hisz rengeteg, a ,,másik" oldal által útnak indított szerveződés is van (,,oroszlános", ,,kerekes" stb. liberális klubok például), amelyekbe a jóhiszemű, jót akaró és érdekes módon mindig jól kereső embereket szippantják be, és úgy áljótékonykodnak, hogy saját tagjaik sem veszik észre, a beszedett pénz töredéke megy csak e célra, a vastagja idegen zsebekben és pártkasszákban köt ki.

Így a harc kissé ,,nehezített", mikor nemcsak a szemben álló ellenre, hanem a mögötted, körötted levő ,,barátokra" is figyelni kell...