Nem született ítélet tegnap a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatási perében: a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék tegnap úgy határozott, hogy a döntésben nem illetékes, ezért az ügy várhatóan visszakerül a ploieşti-i táblabíróságra, ahol idén aligha tűzik már napirendre.
A váratlan fordulat az ügyvédeket és az ügyészeket is meglepte, hiszen korábban már két tárgyalásra is sor került ezen a bíróságon – ezeken elutasították a magyar vádlottak által benyújtott újabb bizonyítékok elfogadását, illetve a megnevezett tanúk meghallgatását –, de az illetékesség eddig nem jött szóba. A per azért került a legfelsőbb törvényszékre, mert az egykori restitúciós bizottság egyik tagját, Markó Attilát tavaly decemberben képviselővé választották, és a parlament tagjairól csak ezen a fórumon ítélkezhetnek; most azonban a bírói testület arra hivatkozott, hogy „a feltételezett bűncselekmény” idején a vádlott még nem volt képviselő – közölte egybehangzóan a per két ügyvédje, Kapcza Mikolt és Eugen Iordăchescu, akik arra készültek, hogy ezúttal lezárul az ügy.
A tegnapi tárgyaláson a buzăui bíróság által 2012-ben alapfokon háromévi börtönre ítélt vádlottak közül csak a nyugdíjas Silviu Clim jelent meg, Marosán Tamás volt egyházkerületi jogász Magyarországon, Markó Attila pedig Strasbourgban várta a végleges ítéletet; a teremben azonban több megfigyelő, köztük az amerikai nagykövetség küldöttje is ott volt. Az illetékesség elutasítását a háromtagú bírói testület azzal indokolta, hogy korábban az úgynevezett labdarúgó-átigazolási perben adócsalással, sikkasztással és korrupcióval vádolt George Neţoiu ügyét is visszautalták a bukaresti táblabíróságnak, mert ő is később lett képviselő.
– Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy miért az utolsó és nem az első tárgyaláson mondta ki illetéktelenségét a legfelsőbb bíróság, hiszen az a kívánatos, hogy ezen a szinten a törvény előírásait nagyon pontosan kövessék, de ha már így van, akkor Ploieşti-en kell folytatni a harcot. Ezt a fordulatot lehet sokféleképpen magyarázni, és úgy tűnik, hogy ezeknek az ártatlanul meghurcolt embereknek folytatódik a kálváriájuk, de amúgy nincs jelentősége annak, hogy hol születik meg a döntés, ami csakis felmentő ítélet lehet, ha olyan országban élünk, ahol a jogot tisztelik. Ami ugyanis Buzăuban történt, az durva igazságszolgáltatási tévedés volt – nyilatkozta lapunknak Eugen Iordăchescu, aki szerint a táblabíróságon nem húzódhat sokáig a per. Becslésekre nem vállalkozott, azt azonban leszögezte, hogy az ítélet végleges lesz.
− A tegnapi fordulat annak a jele, hogy Romániában semmi sem működik úgy, ahogy kellene: ez nem egy normális per egy normális országban – jelentette ki Markó Attila, aki úgy véli, hogy a legmagasabb igazságszolgáltatási fórumon egyszerűen nem mertek dönteni ebben az egyik részről kényelmetlen, másik oldalról népszerűtlen ügyben. „A buzăui döntés is púp a hátukon, tehát a következő időben folytatódik a hideg- és idegháború, de megyünk előre” – tette hozzá.
A háromszéki képviselő szeretné, ha mielőbb véget érne a Mikó-per, azt azonban a ploieşti-i táblabíróságon is kérni fogják, hogy ismerjék el bizonyítékaikat – köztük a brassói táblabíróságnak az egyház tulajdonjogát elismerő ítéletét, amit a legfelsőbb törvényszék nem kívánt az iratcsomóhoz csatolni –, és hallgassák meg tanúikat. Markó Attila továbbra is hisz abban, hogy az igazság ki fog derülni, és nyilvánosan is megköszönte az egyház, a közösség, a nagyvilág, az amerikai és a magyar diplomácia odafigyelését, az imára való felszólítást.
A Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatását megsemmisítő és a visszaszolgáltatási bizottság tagjait szabadságvesztéssel sújtó pert az iskola egykori tanári lakásait megvásároló bérlők feljelentése nyomán 2010-ben indította az Országos Korrupcióellenes Ügyészség. Az alapfokon eljáró bíróság azzal indokolta ítéletét, hogy a kollégium épületegyüttesét eredetileg nem az egyház pénzéből, hanem közadakozásból építették, így a restitúciós bizottság visszaélést követett el, amikor az egyháznak adta az ingatlant.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.