Az érintett feleket is meglepte tegnap, hogy a legfelsőbb bíróság illetéktelennek mon­dotta magát az ügyben, és visszautalta azt a korábbi testülethez, a ploieşti-i tábla­bí­róságra. Furcsa módon nem az első tár­gyaláson tette ezt, nem a vádlottak meghallgatásakor, hanem a harmadik jelenés alkalmával, amikor már érdembeli döntést kellett volna hoznia. A nagytiszteletű bírák ekkor vették észre, hogy az egyik vádlott, Markó Attila nem is volt képviselő a „bűn” elkövetésekor, így nem nekik kell ítélkezniük.
Rég nincsenek illúzióink a román bíróság függetlenségével, elv- és tárgyszerűségével kapcsolatosan, és a Mikó-ügy igen jól tükrözi az átpolitizált, zsarolható igazságszolgáltatás minden rákfenéjét. Az a mód, amint a különböző szintű testületek elutasították a bizonyítékok elemzését, tanúk kihallgatását, mutatja: Justitia bekötött szeme nálunkfelé nem az elfogulatlan döntést, hanem éppen a vakságot jelképezi. A Mikó-ügyben hiába sorakoztatták fel dokumentumok sokaságát, melyek igazolták, hogy az épület tulajdonosa a tör­vénytelen államosításkor az egyház volt, az igazságszolgáltatás román helytartói szemet hunytak a tények felett. Ezt kívánta bizonyos érdek. S az alapfokon meghozott döntés, mely megfosztotta az egyházat a Mikó tulajdonjogától, a visszaszolgáltató bizottság két ma­gyar tagját letöltendő börtönbüntetésre, a ro­mánt pedig felfüggesztettre ítélte, elérte célját: évekre leállította a visszaszolgáltatást, a felelős testület már egyértelmű ügyekben sem mert határozatot hozni, hisz ott lebegett előttük „jutalomként” a börtönrácsok réme.
Nem akaródzik a román államnak vissza­adni egykori tulajdonosainak a nagy értékű épületeket, területeket, s úgy tűnik, semmi sem drága, hogy minél tovább odázzák az elkerülhetetlent. Jól jött a magyar bűnbak is – a református egyház, a magyar tisztviselők –, hisz épp időszerűvé vált az egyre jobban éledező autonómiaharc letörése, közösségünk megfélemlítése. Minden bizonnyal nem számítottak az éppen e döntés miatt kibontakozó tiltakozáshullámra, s a nyugati, egyesült államokbeli tiltakozásokra sem, gondolták, a bűnvádi címkével elfedik a tényeket.
Nem sikerült, s lám, most a két malomkő közé került bírák őrlődnek, de dönteni nem mernek. Halasztanak inkább, s várják a kedvező széljárást, amely megmutatja, mi­lyen ítéletet kell hozniuk.
Hogy közben felőrlődik, tönkremegy né­hány ártatlan ember is, az kevéssé számít.