A megyei pénzügy adatai szerint 12 874 személy rendelkezett 2006-os adójának két százalékáról, és juttatta azt valamelyik általa választott civil szervezetnek, egyháznak. Ez becslések szerint a lehetséges felajánlók mintegy negyede. Az összesen 382 868 lejen 795 civil szervezet osztozik, tehát egy szervezet átlagban közel ötszáz új lejt kapott ezen a jogcímen. Az adatokból kitűnik az is, hogy Háromszéken egy személy átlagban közel harminc lejt juttatott a civil szervezeteknek.
A legtöbb pénzt a megyei rendőrség keretében működő, a rendőrök kölcsönös támogatását szolgáló egyesület kapta (közel 16 000 lejt), következik a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen, illetve a kézdivásárhelyi Beatus Eusebius alapítvány mintegy tizenegy-, illetve kilencezer lejjel. Az öt városi adókörzetből a megyeszékhely áll az élen, az összegek közel kétharmada itt bejegyzett szervezetekhez jutott. A körzetenként legnagyobb összeget magáénak tudó öt civil szervezet összességében az adományok 27 százalékát kapta. Ezek között mind oktatási, mind művelődési, illetve szociális és egészségügyi tevékenységet folytató szervezetek megtalálhatóak, ugyanakkor — a már említett rendőregyesület mellett — az egyházak is élvezték a felajánlók bizalmát.
Minden alkalmazott idén is rendelkezhet személyi jövedelemadójának két százalékával. Az összeget május végéig egy nyilatkozat kitöltésével juttathatja el az általa kiválasztott civil szervezetnek, egyháznak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.