Kanadai napRepülőtér a láthatáron

2007. június 20., szerda, Közélet

A Brassó—Vidombák repülőtér látványterve

Az építés megkezdésétől számított két éven belül gépeket fogadhat a Brassó—Vidombák repülőtér — hangzott el tegnap a Sepsiszentgyörgyön szervezett kanadai napon. A megyeszékhelytől kevesebb mint félszáz kilométerre készülő zöldmezős beruházás kivitelezője és üzemeltetője a kanadai székhelyű Intelcan cég lesz.

A megyei kereskedelmi kamara és a kanadai követség szakkirendeltségének szervezésében tartott kanadai nap kétségtelenül legérdekesebb része Ioan Toma, az Intelcan Románia igazgatójának beszámolója volt.

Ioan Toma igazgató — bíznak a befektetés sikerében

Ez a cég ugyanis elnyerte a repülőtér megépítésére és üzemeltetésére kiírt versenytárgyalást, s tervek szerint egy hónapon belül a szükséges szerződést is megkötik, így nyár végén vagy ősszel indulhat a kivitelezés. Egy kétszáz hektáros terület ügyében alig néhány hete született meg a sürgősségi kormányrendelet (a Brassó Megyei Tanács magánvagyonába került). Az igazgató szerint a tervek elkészültek, be is mutatta a látványtervet, a kivitelezés 18 hónapot vesz igénybe. Így számításaik és reményeik szerint — a szükséges működési engedélyek beszerzésével együtt — két év múlva leszállhat az első gép a térség első repülőterén.

A zöldmezős beruházás egyébként mintegy százmillió eurós lesz, a finanszírozás java részét három erős külföldi pénzintézet vállalta (a bankok nevét nem árulta el az igazgató, ám azt igen, hogy Ausztria, Svájc és Portugália egy-egy vezető bankjáról van szó), a pénzügyi befektetők 17 milliót ígértek eddig, ám egyetlen hazai befektető sem jelezte, hogy beszállna a terv kivitelezé­sébe. Az igazgató szerint a legnagyobb bizonytalansági tényező a csak húsz évre szóló koncessziós szerződés, hiszen ez növeli a megtérülési kockázatot, holott Romániában általában 49 évre kötik az ilyen szerződéseket. Ugyanakkor mind a román kormány, mind a Kovászna Megyei Tanács hozzájárulása szimbolikusnak mondható csupán, még a garanciális feltételek egy részét sem tudták hazai forrásokból biztosítani. Az egész repülőteret tehát külföldről származó forrásokból építik fel. Az úgynevezett moduláris rendszerben tervezett légikikötő egyébként mintegy másfél millió utas forgalmát biztosítja évente, az első szakaszban egy utas- és egy teherszállító terminál építését tervezik.

A kanadai napon továbbá a kereskedelmi kirendeltség, a Delta cég által magánosított kézdivásárhelyi El-Co vállalat, illetve egy acélszerkezeteket gyártó kanadai cég, a Canam is bemutatkozott, ugyanakkor szó esett a román—kanadai üzleti kapcsolatok fejlődéséről.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 735
szavazógép
2007-06-20: Máról holnapra - Bogdán László:

A demokrácia csapdái

A PER (Project on Ethnic Relations), az Egyesült Államokban bejegyzett jogvédő szervezet fontos szerepet tölt be a közép-kelet-európai, a balkáni és a volt Szovjetunió utódállamaiban az etnikumközi konfliktusok rendezésében, a demokratikus közbeszéd kialakításában.
2007-06-20: Közélet - Iochom István:

Útjavítás Zabolán

A megyei szakhivatal az idei útjavítást a két falutábla közötti négy kilométer kátyúinak foltozásával kezdte, majd a vasútállomás és a Mikes-kastély felé vezető utat tették járhatóvá.