A nagy menetelés közeledtével egyre többen latolgatják, mire számíthatunk a román hivatalosságok részéről, hoz-e majd változást – természetesen nem rögtön másnap – életünkbe, a székelyföldi emberek mindennapjaiba békés megmozdulásunk, melynek célja újra és újra bejelenteni: a Székelyföldnek, mint Európa más, tömbben élő kisebbségeinek, joga van az önrendelkezéshez.
Számba kell vennünk azt is, hogy a huszonhárom éve viszonylagos szabadságban élő Romániában miért nem sikerült eddig e törekvésünket valóra váltanunk. Sokan mondják, kilencvenben kellett volna határozottabbaknak lennünk, mások úgy vélik – erdélyi magyarok ők is –, hogy megosztja a magyarságot e székelyföldi törekvés, a szórvány sorsa miatt aggódnak (mi is), de az Érmellék hasonló törekvése valójában sokkal erősebbé tenné a két magyar tömböt, s az őket összekötő korridor szórványmagyarságának is erőt, bátorságot sugározhatna, s amolyan két belső anyaországgá válhatna, ahol az önkormányzás eredményeképp enyhülhetnének a másodrangú állampolgári szerepbe kényszerített közösségünket sújtó nehezékek. Azok a fiatalok vagy idősebbek, akik fél lábbal vagy tán már kettővel kifelé igyekeznek közösségünkből, rádöbbennének: magyarnak lenni jó. Álmok ezek, meglehet, de ha a nagy menetelés olyanra sikeredik, ahogyan szervezői megálmodták, s egy el nem gyávult, jogaiért harcra kész közösség képét fogja felmutatni, fordulatot hozhat mindennapjaiba is. És meglehet, rádöbbenti a mindenkori román hatalmat, hogy ami jár Európa kisebbségeinek, miért ne járhatna a több mint 1,2 milliós erdélyi magyarságnak, a tömbben élő székelységnek vagy érmellékieknek.
Románia fiatal ország, közel egy százada retteg annak gondolatától is, hogy amit a nagyhatalmaktól ajándékba kapott, elveszítheti. Nemzedékek nőttek fel e félelemben, melynek okát a meglopottban, a magyarokban vélik. A legtöbb, amit tettek – s ezzel valójában megosztották a magyarságot –, az RMDSZ kormányba emelése volt. Ez mindannyiunk szomorú tapasztalata szerint csak annyi előnnyel járt, hogy azokban az években a magyarlakta vidékek a szokásosnál több, de az illendőnél és jogosnál még mindig kevesebb pénzt kaptak fejlesztésre. Mára kikopott a szövetség a kormányból, de azt még nehezen akarják elfogadni, hogy az Erdélyben kialakult gyenge magyar pluralizmust megőrizve is egyfajta nemzeti minimum mentén egységes erőt lehet felmutatni. Csak kis alázatra, kevesebb gőgre és önelégültségre lenne szükség.
Most, hogy végre ismét mindenki egyet akar, reméljük, ez mozgósító erőként is működik.
Meneteljünk tehát az erdélyi magyarság megmaradásáért, az autonómiáért, jövőnkért, meglévő intézményrendszerünk fejlődéséért, meneteljünk gyermekeinkért, boldogulásukért, iskoláinkért, egyetemeinkért. Meneteljünk méltósággal minden beolvasztó szándék ellen.
