Pál Attila közvetlenül a közép­iskola elvégzése után a brassói traktorgyárban kezdett dolgozni, de a nagyüzem hanyatlásakor mindjárt váltott, több vállalatnál is megfordult villanysze­re­lő­ként. A külföldi munkavállalásra 2005-ben gondolt először, s hogy esé­lyeit növelje, az angol technikai nyelv elsajátításába kezdett. Jó szakmai és nyelvi tudásának kö­szönheti, hogy soron kívül kapott vízumot.
Egyedül kellett utaznia, de felesége, Orsolya hamarosan követ­te őt. Sikerült elhelyezkednie, s a különböző képzéseknek és pontos munkájának köszönhetően hamar a vállalat megbecsült tagjává vált. Neje is jó munkahelyet talált, egy egyetem hitelfelügyelőjeként dolgozott, így az akkor még gyermek­telen házaspár hónapról hónapra pénzt is tehetett félre. Bár jól ment sorsuk, soha nem gondolták komolyan, hogy végleg maradnak, s idegenben nevelnek gyermeket, ezért folyton hazakacsingattak.
A gazdaságának alapjait jelentő területet 2007-ben vásárolta meg Nagyajta határában. Az interneten bölöni telekként hirdették a tíz­hektáros szántót, de végül azt sem bánta, hogy a „szomszédban”, déd­nagyanyja szülőfalujában lesz a megálmodott bölényfarm. Pedig a bölényekhez éppen Bölön vezette: ha már egyes magyarázatok sze­rint a szülőfalujának tekintett község neve arról beszél, hogy a nagy­testű nemes állatok lakták valaha e vidéket, akkor onnan nem hiányoz­hatnak, újra kell telepíteni azo­kat. Terve megvalósításában sokat segített a világháló, így teremtett kapcsolatot az amerikai tenyész­tőket tömörítő egyesület, a Nati­onal Bison Associationnal. Ellát­ták információval, bevonták tan­fo­lya­maikba, s emellett rengete­get lelkesítették – jó üzlet ez, érdemes vele foglalkozni –, s készségesen útba is igazították, kap­csolatba hozták a közelebbi euró­pai központokkal, belga, német, illetve magyar tenyésztelepekkel.
A farm kialakítása komoly kihívás elé állította. Kiderült, hiába sikerült megfelelő nagyságúra növelnie a területet, körbekerítése nem lesz egyszerű. Több hazai cég­nél is érdeklődött, mennyiért végeznék el a feladatot, ám az ár elriasztotta. Magad uram, ha szol­gád nincsen – gondolta a fiatalember –, s Angliában megkeresett egy kerítésépítéssel foglalkozó céget, tanítanák meg a mesterséget. A vállalkozó nem mondott ne­met, de feltétele az volt, hogy csak az elszállásolást és az ellátását biztosítja, fizetést nem ad. Pál Attila feladta jól fizető munkahelyét, elment kerítésépítést tanulni. Mun­kájuk bőven volt, így a rövid idő ellenére is meglehetősen sok fo­gást elsajátíthatott.
Az „iskola” elvégzése után még egy ideig visszatért régi munkahe­lyére, majd a neje nélkül hazajött, hogy megvethesse a farm alapjait. Az ügyintézéssel nem volt egysze­rű dolga: vitába került a polgármes­te­ri hivatallal a telek határainak meg­állapítása miatt, a szomszédos gazdákkal, a kerítés miatt. Bihari Edömér polgár­mesterhez több be­adványt címzett, ám azok megol­dása késett, a megyei tanácshoz és a kormánymegbízotti hivatalhoz fordult jogorvoslatért. A gazdák azt kifogásolták, hogy a felhúzott ke­rítés megnehezíti az erőgépek köz­lekedését, a meddő vita tettlegességig és rendőrségi feljelentésig fokozódott.
„Nagyon zavar, hogy elfajultak a dolgok, de az igazamból nem engedek. Különösképpen bánt, hogy a polgármester nem állt egy olyan vállalkozó mellé, aki a községnek is különös vonzerőt biztosító befektetést hoz. Kezdetben jóban voltunk, támogatott, ám a gazdákkal való vitában egyér­telműen a pártjukra állt. Még arról is megfeledkezett, hogy szavát betartsa: tavaly meg­egyeztünk, hogy én saját költsé­gemen egyengettetem, gyaluztatom a mezei utat – háromezer lejembe került! –, ő pedig kavi­csoztatja, de mindez a mai napig nem történt meg” – mondta a fiatalember.
A vita ellenére a területet si­került körbekeríteni, augusztusban megérkeztek az első bölények. Belgiumból egyelőre csak egy két­éves bika, egy tehén és két ünő érkezett, de előbb-utóbb növeli az állományt. „Kevés törődést igé­nyel­nek, jól bírják a hideget és a meleget is, a betegségekkel szemben ellenállók, táplálék szempontjából nem igényesek, a vadakkal szemben csoportosan jól védekeznek, mondhatni tehát, hogy ideális állat vidékünkre. Nem rövid, hanem közép-, illetve hosszú távon gondolkodom, azaz előbb az állatállományt növelem, csak azt kö­vetően vágok bele a kereskedésbe. Az Európában is egyre népszerűbb húsra fokozott igény van – esetenként akár hetvenöt eurót is adnak egy kiló válogatott húsért –, de jól értékesíthető az állat trófeája is. Mégis inkább azt szeretném, ha a tenyészteni szándékozók vásárolnák meg az állatokat. Legelőnk elég van, gazdaságilag pedig nagyobb hasznot hajtanak, mint a  tehenek, érdemes lenne, hogy a közbirtokosságok is fantáziát lássanak a tenyésztésükben. Nem mindennapi élményt jelent például a seregesen sétálgató csorda, a borjúját ápolgató tehén vagy éppen a viaskodó bikák látványa, így akár turizmust is lehet rájuk építeni” – ismertette jövőbeli terveit Pál Attila.