A létesítmény annyira új, hogy a nagyobbaknak szánt részét még át sem adták, ezért a hoppon maradt érdeklődők más időtöltés után néztek. A szabadidős kínálat ugyan bővült a város üdülőtelepén, de azért a legtöbb látogató továbbra is a napfény­nek és a borvíznek örülhetett, miután megtekintette a félkész minigolfpályát, és a pár hete átadott, de már itt-ott felhólyagzó színes mászófalat, amelyen egyetlen betű sem jelzi, hogy miképpen használható, kinél kell bejelentkezni. Mellette frissen meszelt, ajtótlan kis épület jelzi, hogy ez még csak a kezdet; a járdákat sem véglegesítették még. A műhó előállítására szolgáló víztározó alján tenyérnyi mélységű barnás folyadék, és – félbehagyott tetőterével, csupasz falaival – lehangoló képet nyújt a régi vendéglő is. Az új kezelőközpont előtt azonban jókedvű csoport várako­zik, és a régi fürdő épülete is szemvidí­tóan megfiatalodott (egyelőre még csak külsejében). Új lépcső visz fel a szintén újszülött műfüves teniszpályához, ütö­getnek is rajta – az alkalmi nézők pedig futnak a labda után, mert a kerítés résein mindegyre átpattan. A lelátópad mögött még rendezetlen a terep, leülni csak a sípályák alatti vendéglők asztalaihoz lehet, kevesen is élnek vele. Gyep borítja már a kisebbik lejtőt is, de mindkettőbe árkokat mosott az eső, ezek elmélyülését jó lenne megakadályozni. Van, aki beül a mofettába, vagy kimászik a tetőre, de aki tüzet akar gyújtani a szalonnasü­téshez, az visszafordul, és valamelyik út menti tisztáson telepedik le falatozni. Gombát is lehet még keresni sötétedésig, az erdő pedig lomb nélkül is szép. A kalandpark a következő hétvégén is várja a gyermekeket, ha az idő kitart.