Talán a véletlen hozta, hogy a székelyek nagy menetelésével szinte egybeesett az a nagy találkozó, amelyet immár harmadik éve Klézse község Buda nevű részének kultúrházában rendeznek azok számára, akik a csángó hagyományok jeles éltetői, gyakorlói. A rendezvény rangját jelzi, hogy ide várták Kallós Zoltánt, aki az utolsó pillanatban volt kénytelen lemondani az utazást, de más vendégek is érkeztek, akik az ilyen kezdeményezésekben a csángók körében egyre inkább erősödő magyar identitástudatot fedezik fel – jogosan.
Október 26-án, a III. Balladaéneklő versenyen, amit Miklós Gyurkáné Szályka Rózsa emlékére tartanak, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének képviseletében érkeztünk Klézsére, lévén, hogy a legtöbb versenyző a magyar oktatásban részt vevők közül került ki. Ám feltétlenül el kell mondanom, egy-egy ilyen személyes jelenlét nem ártana mindazoknak, akik sötét szemüvegen át szemlélik mindazt, ami a csángók körében történik, beleértve a magyar nyelv oktatása mellett a hagyományápolás, a nyelvőrzés, a magyar nyelvű beszéd gondjait is. Erre utalt egyébként Kiss Imre, az RMPSZ országos alelnöke, aki a csángók mostani seregszemléjét a székelyek nagy menetelésével állította párhuzamba. Igen, mert Háromszéken a hatalmas tömeg a megmaradásért, a figyelemfelkeltésért menetelt, mint ahogy történt ez Klézsén is, kisebb méretekben, de legalább olyan elszántsággal.
Balladaéneklésre hívták a gyerekeket, fiatalokat, korosabbakat, s ha a jelképül választott Miklós Gyurkáné Szályka Rózsát nem is hallhattuk élőben, megtapsolhattuk a trunki Róka Mihályt, akinek kazettája is megjelent, s hallhattuk a nemrég Európai Polgári-díjjal kitüntetett Nyisztor Ilonát, aki a bírálóbizottság elnökeként szép szavakkal jutalmazta, és útbaigazításokkal látta el a színpadra lépőket.
Eleddig úgy gondolhattuk, hogy ez a csodálatos műfaj, az énekelt ballada leáldozóban, de lám, itt, a csángóknál virágzik, egyiket-másikat több változatban is előadták. Az alaphangot már az elején megadta Maior Borbála, a forrófalvi (kákovai) hagyományőrző csoport szólistája, aki gyönyörű balladával vezette be a találkozót. És utána következett még mintegy harminc énekes, a megismétlődő balladák más-más színezettel hangzottak el, bizonyítva, hogy – legalábbis színpadon – él, erőteljesen él a magyar nyelv. (Fájó volt viszont, hogy – főleg a kisebbek – a színpadról lelépve, rögtön románra váltották a szót.) S hogy van eredményes jövője a magyar nyelv oktatásának, a külsőrekecsiniek teljesítménye igazolja. Közülük nyolc gyerek állt színpadra, a kétszáz éve született Petrás Incze Jánosról készült színpadi alkotás, az ugyancsak csángó származású, Budapesten élő Iancu Laura darabjából mutattak be részletet. Ferencz Éva és Földi Mária tanítványait gitárral kísérte a kézdivásárhelyi Ferencz Attila és Orbán Ferenc.
A közel húsz településről érkezett szereplők, a magyar nyelv oktatásában részt vállaló tanárok, tanítók igazi magvetőknek bizonyultak ez alkalommal is: biztos, hogy azzal, amit nap mint nap elvetnek, a csángó kultúrát, a magyar nyelvet gyarapítják.
Péter Sándor
