VisszajelzésTusa Levente: a rendőrség félretájékoztatott

2013. november 1., péntek, Nyílttér

A Háromszék október 29-ei számában Feljelentett polgármester címmel – a rendőrség tájékoztatása alapján – megjelent hírre reagálva az érintett Tusa Levente, Szentkatol­na köz­ség polgármestere többoldalas iratcsomóval alátámasztott cáfolatot nyújtott be szerkesztőségünknek, és szóban is közölte, hogy mi áll a rombolás és könnyű testi sértés miatt ellene indított kivizsgálás hátterében.

Mint mondotta, október 24-én a saját földjén szántott Martonfalva határában, amikor P. Sz. L. felugrott a traktorjára, betörte három ablaküvegét, letörte a visszapillantó tükrét és egy vezetéket is eltépett, azt kiabálva, hogy miért nem engedte barátaiknak begyűjteni a cukorrépát. Tusa Levente hazament, és észrevette, hogy a traktorfülkéből eltűnt a kabátja (zsebében az üzemanyag-vásárlásra szánt 2500 lejjel), s mindjárt telefonált a rendőrségre. Két rendőr nemsokára ki is jött, megnézte a traktort, felírta a rendszámát, és elment. Az utcán ott állt P. Sz. L. és K. L., és azzal fenyegették, hogy felgyújtják a házát és megölik, mert elvette a földjüket – magyarázta. A rendőrség által másnap kiadott tájékoztatás szerint K. L. – még aznap este – azért jelentette fel a pol­gármestert, mert beleszántott az általa P. Sz. L.-től bérelt területre – ám Tusa Levente szerint az még a saját földje volt, amit a történtek után újra kiméretett egy kataszteri szakemberrel, műholdas felvétel alapján. A mérés szerint egyik oldalon 4,1, a másikon pedig 1,1 méterrel szélesebb telek az övé, összesen pedig közel 15 ár hiányzik az őt megillető, nevére telekkönyvezett területből. Ami a bérleti szer­ződést illeti, azzal több furcsaság is történt. A szomszédos szántó tulajdonosa ugyanis nem P. Sz. L., ahogy az megjelent, hanem egyik unokája, T. B., aki Sz. G. E.-vel kötött 2018-ig érvényes bérleti szerződést, anélkül, hogy pontosan megosztotta volna a többi örökössel a területet. Ezt a bérleti szerződést azonban hirtelen érvénytelenítették, és október 29-én – öt nappal a történtek után – újat kötöttek, ezúttal K. L. nevére – magyarázta Tusa, aki szerint K. L. – aki egy kézdivásárhelyi bírónő férje – azért indított hadjáratot ellene, mert a legutóbbi polgármester-választáson alulmaradt: a szavazatok mindössze 14 százalékát kapta meg, miközben Tusa Leventének a községhez tartozó öt falu mindegyikében 80 százalék fölötti arányban szavaztak bizalmat. A harmadik mandátumát töltő szentkatolnai polgármester most a rendőrség védelmét kéri földjei megműveléséhez, de be is akarja perelni a bűnüldöző hatóságot azért, mert hamis és lejárató tájékoztatást adott ki róla.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2013-11-01: Nyílttér - :

Falrepesztő korszerűsítés (Mai levelünk)

Amikor megtudtam, hogy a kézdivásárhelyi Sinkovits Sta­dion területén építkezés kezdődik – egy ezer és egy ötszáz köbméteres kapacitású víztároló épül, és lebontják a házamtól húsz méterre levő, befejezetlen lelátó betonosz­lo­pait –, elmentem a városházára ér­deklődni, megtudni, hogy milyen alapon adták oda erre a célra azt a területet, amit annak idején Sin­kovits Aurél a város sportoló ifjúságának adományozott. A válasz az volt, hogy mindent magasabb szinten intéznek. Ezért a megyei hivatalokhoz fordultam, hogy számomra is elfogadható indoklást kapjak.
2013-11-01: Nyílttér - :

Él még az énekelt ballada Csángóföldön

Talán a véletlen hozta, hogy a székelyek nagy menetelésével szinte egybeesett az a nagy találkozó, amelyet immár harmadik éve Klézse község Buda nevű részének kultúrházában rendeznek azok számára, akik a csángó hagyományok jeles éltetői, gyakorlói. A rendezvény rangját jelzi, hogy ide várták Kallós Zoltánt, aki az utolsó pillanatban volt kénytelen lemondani az utazást, de más vendégek is érkeztek, akik az ilyen kezdeményezésekben a csángók körében egyre inkább erősödő magyar identitástudatot fedezik fel – jogosan.