A visegrádi csoport (V4) külügyminiszterei a nyugat-balkáni országok képviselőivel találkoztak Gödöllőn tegnap. A megbeszélés után kiadott közös nyilatkozatban hangsúlyozták annak jelentőségét, hogy a NATO és az Európai Unió (EU) fenntartsa elkötelezettségét a nyugat-balkáni régió stabilitása és biztonsága mellett.
A Gödöllői Királyi Kastélyban délelőtt a V4, a nyugat-balkáni országok, az EU soros elnökségét betöltő Litvánia, Törökország és Ausztria külügyi vezetői, valamint Stefan Füle, az EU bővítési biztosa egyeztetett. Az esemény után közzétett memorandumban a V4 országai (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) kinyilvánították erőteljes és folyamatos támogatásukat a bővítési folyamat lendületének fenntartásáért. A nyugat-balkáni országok csatlakozása az Európai Unióhoz mind a tagállamoknak, mind pedig az aspiráló országoknak közös érdekük – mutattak rá. Hozzátették, a résztvevők álláspontja azonos: a folyamatnak hitelesnek kell lennie, és továbbra is a feltételesség és az egyéni teljesítmény elvein kell alapulnia. A dokumentumban közölték: a résztvevők megvitatták a nyugat-balkáni régió aktuális helyzetét, és üdvözölték az Európai Bizottság által nemrég megjelentetett, részletes és kiegyensúlyozott bővítési csomagot, amely a következő évre egységes bővítési stratégiát kínál.
A V4 üdvözli Montenegró jelentős eredményeit, amelyeket az a csatlakozási tárgyalásokon elért. Támogatja, hogy legkésőbb 2014 januárjában kezdődjenek meg a tárgyalások Szerbiával, ideális esetben röviddel az új feltételeket nem tartalmazó tárgyalási keret elfogadása után. Ugyancsak támogatják a visegrádi országok a tárgyalások megkezdését Koszovóval a stabilizációs és társulási megállapodásról, emellett pedig hangsúlyozták a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd és az elért megállapodások végrehajtásának fontosságát. A visegrádi országok kifejezték reményüket, hogy sikerül felülkerekedni a Macedónia előmenetelét hátráltató akadályokon, és kedvezően ítélik meg az Albánia által eddig elért eredményeket. A V4 elkötelezett Bosznia-Hercegovina európai jövője mellett, egyúttal hangot adtak aggodalmuknak, amiért az ország nem halad az európai úton. Megerősítették, hogy készek az átalakulással és az európai integrációval kapcsolatos tapasztalataik megosztására. A regionális együttműködés a hiteles párbeszéd, a megbékélés, a stabilitás és a jólét lényeges eszköze, egyúttal az EU-tagság fontos előfeltétele – mutattak rá. Kiemelték: a jogállamiság és a demokratikus kormányzás megerősítése továbbra is fontos az EU-csatlakozáshoz vezető úton. Ezért a V4 nyugat-balkáni partnereivel folytatja a jogállamiság és az alapjogok fejlesztését célzó V4+Nyugat-Balkán szakértői hálózat kiépítését, hogy előmozdítsa a reformfolyamatokat, és segítséget nyújtson elsősorban a közigazgatási reformokra, valamint az emberi jogok védelmére összpontosítva. A V4 arra ösztönzi a nyugat-balkáni országokat, hogy növeljék erőfeszítéseiket egy olyan regionális alap megteremtésére, amely a Nemzetközi Visegrádi Alap mintájára jönne létre. Az új alap fő tevékenysége a helyi civil szervezetek projektjeinek támogatása lenne.