Évente 1500 házasságot érvénytelenít a Sacra Rota vatikáni bírósága. Egyre több házaspár kéri a Szentszék legfőbb bírósági testületétől házassága érvénytelenítését, mivel a vatikáni válás olcsóbb és gyorsabb – fedezte fel a Corriere della Sera olasz konzervatív napilap.
A szentszéki felső bíróságként ismert Sacra Rota a „katolikus bürokrácia gépezetének egyik legzártabb és leghatalmasabb világa: ide érkeznek be az egész világon kötött egyházi esküvők érvénytelenítésére benyújtott végső fellebbezések a helyi egyházmegyei bíróságok első- és másodfokú ítéletei után” – írta a lap, melynek adatai szerint 2011-ben az egyházmegyék első és másodfokú bíróságain több mint 44 ezer házasságot érvénytelenítettek. Ezekből a Sacra Rota „világméretű semmítőszéke” tavaly 1444 üggyel foglalkozott és 222 esetben hirdetett ítéletet. 1994-ben a Sacra Rotához érkezett ügyek száma még 640 volt.
Az egyházi bíróságokhoz való fordulás gyakori az egyházi házasságok számának csökkenése ellenére – mondta el Gian Ettore Gassani, az olasz polgári válóügyvédek egyesületének elnöke. Hozzátette, az internet elterjedésével vették észre a templomban házasodott párok, hogy a vatikáni válás sokkal gyorsabb és sokkal olcsóbb, mint például az évekig tartó és minimum ötezer euróba kerülő olasz civil bíróságokon való válás.
Az olasz püspöki kar 2010-ben az árakat is megszabta: az egyházi ügyvédek honoráriuma 1575–2992 euró között mozoghat, és a rászorulók kedvezményt is kapnak. A Sacra Rotán 2012-ben lezárt ügyek több mint fele nem került semmibe a volt házaspároknak.
A házasság érvénytelenítése „nem a válás katolikus útja”. A kudarcot vallott házasságok érvénytelenítése nem automatikus, csakis konkrét esetekben történhet meg – hangsúlyozta Massimo Del Pozzo atya, a Santa Croce római pápai egyetem kánonjogi professzora. Az okok között szerepelhet a felek akarata ellenére kötött házasság, de a házasságok érvénytelenítésének leggyakoribb okai között van az impotencia, a munkamánia vagy az egyik házastárs érzelmi éretlensége is. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.