Amerikai és japán kutatók eljárást dolgoztak ki korán meddővé vált nők petefészkének „újraébresztésére” – az új technológia alkalmazása nyomán megszületett az első gyermek, és újabb baba érkezését is várják.
Az IVA nevű eljárás – lombikban történő aktiválás – során a szakemberek eltávolították a meddővé vált nő petefészkét vagy annak egy részét, laboratóriumi körülmények között „felébresztették” benne az alvó tüszőket, majd visszaültették a méhkürt közelébe. Ezt követően hormonterápiával stimulálták a petefészket arra, hogy meginduljon a petesejttermelés.
A kaliforniai Stanford Egyetem és a kavaszaki St. Marianna Egyetem kutatói az új eljárásba 27 nőt vontak be, akiknél 30 éves kor körül lépett fel a korai petefészek-elégtelenség állapota, amelyet néha korai menopauzának is neveznek. A nők átlagosan 37 évesek voltak, és már hat éve nem menstruáltak.
A kutatók az eltávolított petefészkekben vagy azok darabjaiban kicsiny hátramaradt tüszőket találtak, amelyek korai petesejteket tartalmaztak 13 nő esetében. A laboratóriumi körülmények között alkalmazott kezelés nyomán nyolc nő esetében tüszőnövekedést tapasztaltak, és végül öt nőnél kifejlett petesejt alakult ki. Ezeket eltávolították, lombikban megtermékenyítették a partnereik spermájával. Az így létrejött embriót lefagyasztották, majd visszaültették a méhkürt közelébe.
Azóta egy nő egészséges fiúnak adott életet, egy másik pedig terhes.
A korai petefészek-elégtelenség esetében a petefészek 40 éves kor előtt veszti el normális működését, nem termel elegendő női hormont (ösztrogént), ami csökkent termékenységet és bizonyos szerveknél korai öregedést jelent. A nők hozzávetőleg egy százalékánál alakul ki korai petefészek-elégtelenség.
Aaron Hsueh, a Stanford Egyetem professzora elmondta: az eljárást tökéletesíteni kell, hogy megtalálják a lehető legjobb módot, de becslésük szerint a nők 25–30 százalékának nyújthat segítséget. Úgy gondolják, a meddőség két másik változatának kezelésében is segíthet: a kemoterápiában és sugárkezelésben részesült egykori rákbetegeknél, valamint a 40–45 év közötti nőknél, akiknek rendszertelen a menstruációjuk.
A női petefészekben több százezer tüsző van, ám szá-muk az életkorral csökken, mert egy részük tönkremegy. A tüszők közül négyhetente általában csak egy érik meg, alkalmassá válva a megtermékenyülésre.
2010-ben Hsueh professzor egy tanulmányban már bemutatta, hogy a PTEN fehérje blokkolásával lehetővé válik az alvó tüszők felélesztése növekvő petesejtekké. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.