2013 legjobb sportolói

2013. november 11., hétfő, Sport

Több mint négy évtizeddel ezelőtt, egészen pontosan 1971 decemberének első napjaiban a Megyei Tükör – a Háromszék elődje – elindította a megye legjobb sportolóinak megválasztását, hogy ily módon is értékelni tudjuk sportolóink évi teljesítményét, s serkentsük is őket a még jobb teljesítmények elérésére.

Szelvényeken – melyeket a szerkesztőségünk címére kellett beküldeni – szavaztak a megye sportbarátai, edzői, sportvezetői. (Ezt már csak zárójelben jegyezzük meg: a megye ötven – akkor ennyien voltak – sporttanára közül egy szavazott, Csíki Sándor. A tény nem szorul utólagos kommentárra. De jellemző a legutóbbi évekre is.) Alig­hogy megjelent a kezdeményezés híre, csatlakozott a megyei sporttanács és a Cuvântul nou is. Ennek eredményeként a sporttanács az év legjobb sportolóját (Dobolyi Gyula tornászt), a Cuvântul nou az esztendő legjobb csapatát (a Sepsi­szentgyörgyi Autósport első A-osztályos birkózócsapatát) díjazta, a Megyei Tükör pedig Fair Play Kupát adott a megye legsportszerűbb sportemberének, a tamásfalvi Tompa Béla bácsinak.
A hagyomány kötelez! Így aztán időben beindítjuk a 2013-ra vonatkozó szavazást. Már most számolunk azzal, hogy mint minden választásnak, a miénknek is lesz egy reális és egy szubjektív oldala, hiszen mindenkinek van kedvenc sportolója, és kevesen emlékeznek pontosan arra, hogy ki hány világversenyen – idén olimpia nem volt, tehát maradnak a világ-, Európa-bajnokságok, világkupák, országos bajnokságok – állt rajthoz, szerzett valamilyen érmet, értékes helyezést. A szubjektív beállítottságú szavazatokat befolyásolni nem tudjuk, nem is akarjuk (!), de megértjük és elfogadjuk. Akik viszont ragaszkodnak a realitáshoz, azoknak fel tudjuk frissíteni az emlékeket, elmondva, hogy 2013-ban ez idáig milyen eredményeket értek el Kovászna megye sportolói.
Induláshoz hadd mondjuk el: sportolóink szereztek 1 Európa-bajnoki aranyérmet (Téglás Kriszta, Sport-All, karate), 2 Európa-bajnoki ezüstöt (Incze Kriszta, ISK-MSC, birkózás, Téglás Heléna, Sport-All, karate), 3 Európa-bajnoki bronzot (Incze Kriszta, Ruzsa Balázs, Sport-All, karate, Gödri Huba, Sport-All, karate), helyezettek: Incze Kriszta (Európa-bajnokság, ifj. Eb, 5.), Bogdan Alexe (Skato Team, karate, Európa-bajnokság, 8.), Blázer Imola (atléta, ISK, Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, 6.), világkupán: 1. helyezett Téglás Heléna, 2. helyezett Téglás Kriszta, 3. helyezett Ruzsa Balázs, a Frankofon Játékokon: 1. helyezett Mădălina Lingurar (birkózó, MSC), Balkán-bajnokságon: 1. helyezett Jakab-Benke Hajnalka (duatlon). Az országos bajnokságokra jövő hétfői számunkban visszatérünk. Okulva a legutóbbi évek tapasztalataiból, történéseiből, úgy döntöttünk, hogy idén mindenki csak egyszer szavazhat, és csak a lapból kivágott szelvénnyel, pontosan kitöltve, minden kérdésre felelve, és megadva teljes nevét, pontos címét (telefonon és e-mailben szavazni nem lehet, nem fogadjuk el).

És akkor jöjjön a szelvény:

Kovászna megye legjobb felnőtt korosztályú sportolója
….......................................................................................
Kovászna megye legjobb ifjúsági sportolója
….......................................................................................
Kovászna megye legjobb edzője
….......................................................................................
Románia legjobb magyar ajkú sportolója
….......................................................................................
A sportvilág legjobb magyar ajkú sportolója
….......................................................................................
A szavazó család- és keresztneve
….......................................................................................
lakcíme:.............................................................................
helység:..............................................................................
utca:.....................................................szám:.....................
Beküldési határidő: 2013. december 21.

Előre is köszönjük szavazataikat.                         

   (áros)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2013-11-11: Sport - :

Tisztelt Mágus! (Képzelt)levél a Mágusnak

„Ha sikeres akarsz lenni a világban, ígérj meg mindent, és ne teljesíts semmit.”
Napoleon Bonaparte
 
2013-11-11: Sport - Áros Károly:

Egyetemes magyar sport – Lapozgató (46.)

Mi, magyarok együtt jöttünk a Kárpát-medencébe, s bár szétszéledve élünk a nagyvilágban,
mégis együvé tartozunk.