Uniós szabályozás miatt könnyen elképzelhető, hogy betiltják a kiskerti veteményest, ez pedig veszélyezteti a tájfajtákat és a mezőgazdasági sokféleséget – adta hírül az Agraroldal.hu.
Az új szabályozás az agrokémiai ipar érdekeit szolgálja: napjainkban tíz nagyvállalat uralja a vetőmagpiac háromnegyedét, jó példa erre az amerikai Monsanto cég közel egyeduralma. Nemzetközi online petíció aláírását kezdeményezte egy német civil csoport az új vetőmag-szabályozás ellen.
Az Európai Unió Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóságának rendelkezése maga után vonná számos hagyományos és ritka gyümölcs-, illetve zöldségfajta eltűnését. A szabályozás után az egész vetőmagpiac néhány vetőmag-ipari vállalat kezébe kerülne, ezáltal a kistermelők teljesen kiszorulnának a piacról. A szabályozás értelmében kötelezővé tennék a fajtabejelentéseket, illetve csak génbankokon keresztül lehetne hozzájutni a változatos fajtákhoz. A petíció követelései közt szerepel az is, hogy enyhítsék a kritériumokat az olyan növényfajtáknál, melyek sokféleségükből adódóan alkalmasak biotermesztésre.
A jelenlegi vetőmag-regisztrációra vonatkozó szabályok alapján bizonyos, hogy a veteményre szánt növényfajták regisztrációs kérelmét elutasítják, így szinte alig marad olyan, mely alkalmas a biogazdálkodásra, amelyhez pedig mindenképp szükség lenne vegyszerek nélkül is erős és ellenálló fajtákra.
Elképzelhető az is, hogy pár éven belül ellenőrök bírságolják az eladókat, ha a piacon nem tudják igazolni, hogy az a vetőmag, amiből a kifejlett terményt árulják, nemzetközi regiszterben bevizsgált állományból származik, ugyanis a szabályzat értelmében egészségügyi kockázatnak minősül az ilyen termény – azok a zöldségek és gyümölcsök, melyeket az emberiség évszázadok óta egészséggel fogyaszt, és amelyek alkalmazkodtak a kontinens változó földrajzi feltételeihez és éghajlatához.
B. G.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.