A válás, a különféle családi konfliktusok az érintettek mellett az egész társadalom számára próbatételt jelenthetnek, és az államra is súlyos anyagi terheket hárítanak. Ennek pontos számbavételére első alkalommal készül átfogó felmérés Magyarországon.
A kutatás még az elején tart, de az eddigi adatokból máris kiderült, a családok széthullása hozzávetőleg évi 50 milliárd forinttal terheli meg az állami költségvetést – állítja Temesváry Zsolt, a vizsgálat vezetője. E közvetlen kiadások főként a szociális ellátórendszer, a családsegítő intézmények, a gyermekotthonok fenntartásából, a családi pótlékok kifizetéséből, a válást kimondó bíróságok működtetéséből állnak. De ide sorolható a hajléktalan-ellátás is, amely a krízishelyzetbe került családok átmeneti elhelyezésével együtt önmagában évi csaknem 30 milliárd forintnyi összeget emészt fel. A szegénység nagyobb hányada is a családok szétzilálódásában gyökerezik – mondta a kutató.
Minden társadalomban a család hivatott a kulturális, erkölcsi, szociális, lelki értékek továbbadására, ami aztán a napi életben a közszellemben mutatkozik meg, és alapját képezi a gazdasági felemelkedésnek is. A várhatóan 2014-ben elkészülő átfogó felmérés adatait a családpolitika további finomításához, a költséges problémakezelés helyett megelőző intézkedések előkészítéséhez használhatják fel a családi közösségek egységének erősítésére. (MTI)