December 5-ét az ENSZ 1985-ös közgyűlése óta az önkéntesek világnapjának tartják. Ezen a napon világszerte rendezvényekkel hívják fel a figyelmet az önkéntesek munkájára, és igyekeznek minél több embert meggyőzni arról, milyen fontos a közhasznú tevékenység.
A háromszéki önkéntesek bálját ez alkalomból negyedszer szervezte meg a HITI Önkéntes Központ. A jelenlevőket alulírott, a központ vezetője, Kelemen Szilárd sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő, Grüman Róbert megyei tanácstag, Papp Adolf, a Kovászna Megyei Vöröskereszt igazgatója és Oltean Csongor, a Hárit elnöke köszöntötte. Az eseményen közel száz háromszéki ifjúsági vezető és önkéntes fiatal vett részt. Kiértékelték a 2013-as ifjúsági rendezvényeket, és díjazták a jelen levő 24 megyei ifjúsági, civil szervezetet, a legaktívabb háromszéki önkénteseket, valamint a legnagyobb létszámú idei rendezvényt is. Ez utóbbi kategóriában két győztest hirdettek: az Osonó Színházműhely külföldi fellépésein közel 8000 látogatót, a Szentgyörgy-napi Ifjúsági Sátor közel 2000 érdeklődőt vonzott. Kitüntetésben részesült a megye legifjabbik önkéntese, Kovács Dávid Ákos, aki hatévesen a Fontis egyesületben tevékenykedik. A pezsgős koccintás és a jövőre vonatkozó jókívánságok után hajnalig tartott az élő zenés mulatság.
Grüman Éva Orsolya
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.