Az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) háromszéki osztálya december 7-én harmadik alkalommal rendezte meg a Mikulás-maratont, ezúttal Kézdiszéken.
A Mikulás Karavánja a rossz idő, hófúvás és erős szél ellenére is leszaladta a Bereck–Kézdiszentlélek távot (25,7 km), két apród teljesen, a három krampuszlány pedig váltóban. A karitatív sporteseményre tizenegy önkéntes jelentkezett, és még sokan dolgoztak a háttérben a sikerért: polgármesterek, pedagógusok, szülők, gyermekek, vállalkozók. A berecki iskolában énekkel fogadták a karavánt, Lemhényben már a falu végén várakozott a gyermekek egy csoportja, akik kedvéért még a Mikulás (Balázs Antal) is lekászálódott kerekes szánból, és együtt futott velük, mielőtt a virgácsot és a cukorkát kiosztotta. Kézdialmáson a polgármester is köszöntötte a piros sapkás csapatot, és itt pakolták fel a legtöbb ajándékot a rászorulóknak. Esztelnekre a gyors lábú futók a tervezettnél korábban érkeztek, de az iskolában meleg fogadtatásra leltek, és a pénzgyűjtő doboz is elnehezedett. Kézdiszentkereszten a falu és az iskola elöljárói is kiálltak a gyermekek mellé, Kézdiszentléleken pedig már nagy gyermeksereg fogadta a Mikulást és kíséretét. Jutott mindenkinek a csípősből és az édesből, szépen gyűltek az adományok is. A játékok, ruhák, édességek, gyümölcs és pénz szétosztására a sepsiszentgyörgyi speciális iskola és az érintett kézdiszéki települések, iskolák vezetőivel való egyeztetés után kerül sor. A Mikulás-csapat mindenkinek köszöni az együttműködést, valamint a finom zsíros kenyereket, kürtőskalácsot és meleg teát.
Kiss András István
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.