Deák M. Ria és Deák Barna kézdivásárhelyi tárlata nem retrospektív életmű-kiállítás, hanem a házaspár utóbbi három évben készült alkotásainak részleges bemutatása, ahol mindkét alkotó esetében jól kiforrott, kifinomult téma- és technikai megoldásokat láthatunk.
Deák M. Ria a faltextilektől továbblép a térkompozíciók felé, Deák Barna pedig egy általa kifejlesztett sokszorosító grafikai eljárással, ún. drótnyomatokkal mutatkozik be. Ahogy előző tárlatunknál, a Vetró család kiállításánál, itt is családias, bizalmas a kiállítás elrendezése. Jó látni, ahogy a Deák házaspár teret hagy egymás alkotásainak, teret enged a másik félnek. Talán nem árulunk el azzal sem nagy titkot, ha elmondjuk, hogy a kézdivásárhelyi tárlat anyaga egy többstációs erdélyi és magyarországi vándorkiállítás újabb megállója, amelynek első bemutatására 2011 szeptemberében került sor a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban.
Deák M. Ria egy térkompozícióval mutatkozik be, amely a múzeum teljes kiállítóterét uralja. A termen átlósan átnyúló textilsorozata két zarándokút lenyomata. Nem egyszerű térdekoráció, hanem független művészeti alkotásként az őt övező teret is meghatározza. A néző – belépve a kompozíció terébe – maga is részévé válik ennek. Deák M. Ria földre fektetett, fehér vászonanyagból horgolt háromdimenziós textiljei egy zarándokút, sőt, meg merem kockáztatni, egy életút stációi. Telis-tele szimbólumokkal, jelképekkel. Egymás után láthatjuk a latin keresztet, a Szent István apostoli küldetésére utaló kettős keresztet vagy már a kereszténység előtt létező napkereszt formáját, amely a napot és a termékenységet szimbolizálja, az egységet, a „minden egy”-et fejezve ki. Majd ezeket követi a nézőre talán a legnagyobb hatást tevő, hatalmas fehér tömbként megjelenő Lélekkapu, amelynek dinamikus és lelki értéke, hogy nemcsak utat mutat, hanem késztet is minket arra, hogy átlépjük, lelassuljunk előtte, és picit önmagunkba nézzünk. A keresztény hagyományban a kapunak hatalmas a szerepe, mivel általa nyílik út a megvilágosodásra; rajta tükröződnek vissza a világegyetem harmóniái, szimbolizálva az átjárást két állapot, két világ, az ismert és az ismeretlen között. Átlépve a kapun, a fénykörökön túl megjelenik az út egy hatalmas horgolt latinkereszt formájában, amelynek vízszintes vonala az eget, függőleges szára pedig a föld és az ég kapcsolatát szimbolizálja. Magának a fehér színnek is erős jelkép ereje van Deák M. Ria térkompozíciójában.
Deák Barna egyedi technikával készült munkáinak kiindulópontja a főfalon található Szent László-ábrázolás, ahol az első – az 1990-es évek közepén készült –, e technika kikísérletezésére használt nyomódúc is látható. E megoldás érdekessége, hogy egy dúccal viszonylag kevés nyomat készíthető, ezek azonban a dúc durvaságával, keménységével ellentétben nagyon finom, könnyed lenyomattá alakulnak a puha papíron. Deák Barna nyomódúcként – témától függően – különböző vastagságú drótfonatokat használ, amelyeket az utóbbi időben apró mintás vagy lágy szövésű textilekkel, papírral és más könnyű textúrájú anyagokkal egészít ki, puzzle-szerű, összerakható alapot hozva létre. Grafikái könnyedek, ha kell játékosak, és egyfajta sajátos vizuális jelrendszerre épülnek, a valóság artisztikus átírásai. Témáinak alapja nagyrészt ősi, mitológiai, történelmi, átültetve a jelenre, a mindennapok keservére, örömeire, hitére. Mitológiai témái között találjuk Pegazus, Zeusz és Ikarosz alakját. Ugyanakkor gyakran visszatérő témája – talán az Incitato táborok hatására – a ló, amely a művésztábor minden évben változó témájának köszönhetően más-más alakban jelenik meg. Fontos, és grafikáin folyamatosan visszatérő ősi metafora a nap és a hold, de az egyik munkán – mint az alkímiából ismert ősanyag-szimbólum – a szárnyas sárkány alakjában ábrázolt Mercurius is megjelenik. Önarcképe és Címerem című munkája egyfajta művészi önvallomásként függ a falakon, egyszerű, letisztult kompozíciójuk által egy életpálya összefoglalásai lehetnek, akárcsak Deák M. Ria térkompozíciója, amely a művésznő textilplasztikai alkotásainak nagyszabású összefoglalója.
Jelen tárlaton tehát egy művészházaspár különböző témáról való elmélkedése kerül igen intenzív kapcsolatba. Úgy érezzük, hogy felerősítik egymás műveinek esztétikai befogadását, és talán ez is a közös tárlat egyik célja.
Dobolyi Annamária
A kiállítás 2014. január 31-ig látogatható a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban.
