Használhatatlanná vált, megbénult csütörtök reggel a megyei környezetvédelmi ügynökség szervere, miután elektronikus levelek százai futottak be a hivatali e-mail címekre.
Gheorghe Neagu intézményvezető érdeklődésünkre kifejtette: aláírás és adatok nélkül érkező, azonos tartalmú levelekről van szó, aminek hátterében gyanúja szerint a rétyi beruházás ellenzői állhatnak. Órákig nem tudtunk dolgozni, minden hivatali címet elárasztottak az e-mailek – mondta Neagu, s hangsúlyozta: a Rétyre tervezett fafeldolgozó ügyében mindvégig a jogszabályoknak megfelelően jártak el. Ugyanakkor úgy vélekedett, némelyek szándékosan félreértelmezik a törvényeket. Verespatakkal hasonlítják össze a Holzindustrie Schweighofer beruházását, holott egy fűrészüzem létesítéséről van szó – jegyezte meg.
Mint arról tegnap beszámoltunk, a hazai Greenpeace tiltakozó akciót indított a háromszéki környezetvédelmi hivatal döntése ellen, mely szerint a Rétyre tervezett fűrészüzem környezetvédelmi engedélyét környezeti hatásvizsgálat nélkül bocsátja ki. Arra szólították fel a polgárokat, fellebbezzék meg ezt a döntést, írják alá a honlapjukon elérhető beadványt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.