Tizenhat kilogramm vaddisznóhús, másfél kiló szalonna, hét kiló hagyma, 3 kiló zöldpaprika, három fej fokhagyma, édes- és csípős paprika, nevesincs fűszerkeverék és jó adag segítő szándék – ez a receptje annak a csütörtökön készült és elfogyasztott vaddisznópörköltnek, amelynek bevétele fedezi a sepsiszentgyörgyi Rotary Klub és a Diakónia Keresztyén Alapítvány által közösen működtetett családsegítő és gyermekfoglalkoztató központ tizennégy kedvezményezettjének egyhavi étkeztetését.
A fakanál körbe megy elnevezésű akciót németországi mintára kezdeményezte Makkai Péter, a Diakónia gyermekfoglalkoztató programjának felelőse, az Írisz Ház igazgatója, aki az első jótékonysági vacsora elkészítésére Demeter Jánost (a helyi Vadászati Múzeum igazgatója) kérte fel, aki Damokos Csaba képzőművésszel és Grubisics Leventével (a Sepsi rádió igazgatója) alkotta tegnap azt a szakácscsapatot, amely délelőtt több órán keresztül az Írisz Ház udvarán üstben rotyogtatta a vaddisznópörköltet – az áldozat Sárkány Árpád vállalkozó ajándéka –, amit aztán este negyven meghívott vendégnek szolgáltak fel. A résztvevők azzal a szándékkal fogadták el a meghívást, hogy a vacsora ötvenlejes ellenértékével hozzájáruljanak a Rotary-ház gyermekeinek étkeztetéséhez, a kezdeményezőknek pedig nem titkolt szándékuk, hogy hasonló vacsoratalálkozók megszervezésére buzdítsák a segíteni akarókat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.