Megpezsdült az élet Nagyborosnyón a karácsonyi készülődés időszakában, a településen egymást követik az események, a rendezvényeken minden alkalommal számos helybeli vesz részt. A történésekben a kovász szerepét az Erdélyi Magyar Ifjak helyi szervezete tölti be.
A fiatalok kezdeményezésére állítottak köztéri adventi koszorút a községháza előtti parkban. Az elmúlt vasárnap legalább százötvenen gyűltek össze a második adventi gyertya meggyújtásához, a jelenlévőkhöz Németh Zoltán lelkipásztor szólt – közölte érdeklődésünkre Szőcs Levente községgazda. A harmadik advent vasárnapot az időseknek szentelik: ekkor tartják a kultúrotthonban az idősek karácsonyát. A fiatalok Németh Zoltán vezetésével műsorral készülnek, ez lesz részükről az ajándék. A műsor után szeretetvendégségre várják a résztvevőket.
Karácsony nagyszombatjára betlehemes játékkal rukkolnak elő. Nem akármilyen produkcióra készülnek, a református imaterem udvarán életnagyságú környezetben, élő állatokkal adják elő a betlehemes játékot – újságolta Szőcs Levente.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.