Hírsaláta

2013. december 19., csütörtök, Belföld

Hol az erkölcs?Azok-e az igazi bűnösök, akik elkövetik a tetteket, vagy azok, akik esetleg leleplezik őket – teszi fel a kérdést a Magyar Polgári Párt sajtóirodája által kiadott közlemény, melyben „megütközéssel és felháborodással” veszik tudomásul „azt a szánalmas szerecsenmosdatási kísérletet, amelyet az RMDSZ hivatalos szócsöve, a maszol.ro próbált elkövetni a méltán hírhedt Borboly-ügy kapcsán”.

A közlemény a Hargita megyei tanácselnök ellen emelt vádak hátterének ismertetését követően leszögezi, „a teljes igazság kiderítése, illetve a közpénzek elköltésének átláthatósága érdekében a Magyar Polgári Párt megyei tanácsosai kezdeményezni fogják az Állami Számvevőszéknél, illetve az Országos Korrupcióellenes Ügynökségnél a további harminckilenc szerződés kivizsgálását is”, mivel az MPP „határozottan kiáll a vétkesek közt cinkos, aki néma értékrendje mellett”.
TILOS LESZ AZ AUTÓSTOP. Az erről szóló sürgősségi rendelet tervezetét a közlekedési tárca honlapján bocsátották közvitára – írta a Ziare.com román hírportál. Ezertől ötezer lejig terjedő bírságot helyez kilátásba azok­nak a – személyszállítási engedéllyel nem rendelkező – járművezetőknek, akik autóstopost vesznek fel. A tervezet indoklása szerint az utóbbi időben elszaporodott az „illegális” személyszállítás, amely hátrányosan érinti a taxicégeket és a személyszállító vállalkozásokat, és közvetett módon – az adóbevételek csökkenése miatt – az állami költségvetést is.
KIOSZTOTTÁK A BÁLINT ANDRÁS-DÍJAT. Száva Eni­kő, a székelyudvarhelyi Székelyföldi Stúdió szerkesztője, műsor­vezetője kapta idén a néhai csíkszeredai publicista tiszteletére létesített Bálint András-emlékdíjat, amelyet kedden vehetett át a Székelyföld folyóirat szerkesztőségében. (Székelyhon)
ROMA PÁRTOT ALAPÍTANA A „KIRÁLY”. Roma Demokrata Szövetség néven pártot alapítana Dorin Cioabă, a magát következetesen a romák nemzetközi királyának nevező cigány vezető. Kedden jelentette be a pártalapítás szándékát, és közölte, hogy az a jövő évi európai parlamenti választásokon már indulni is kíván, és a jelöltek között ő maga is ott lesz. Elmondta: saját államfőjelöltet nem állítanak, de indulnak a parlamenti választásokon, és miniszterelnök-helyettesi tisztséget akarnak maguknak egy későbbi kormányban. „Miért csak a magyaroké legyen minden lehetőség, nekünk meg, akik többen vagyunk, mint ők, semmi?” – tette fel a szónoki kérdést.
MAGAS A CÉGEK ADÓJA ROMÁNIÁBAN. A Világbank és az Európai Bizottság adatai szerint európai viszonylatban a romániai cégek helyzete nagyon kedve­zőtlen az adók szá­má­nak és mértékének tekintetében, a telektulajdonos magánszemélyek ellenben örülhetnek, ugyanis a kontinensen ők fizetik a legkisebb ingatlanadót. A Világbank Paying Taxes 2014 című tanulmányából kiderül, hogy Romániában a vállalkozások adózási rátája 43 százalék. En­nek kiszámításánál a nyereség­adót, a munkabér után fizetendő adókat, valamint minden más, adó jellegű költséget figyelembe vettek. Nyugat-Euró­pában csupán Németor­szágban, Svédországban és Olasz­or­szág­ban magasabb az adózási ráta: 49,4, 52, illetve 65,8 szá­zalék. A Világbank kimutatásai szerint Ro­mániában egy cég­nek egy év leforgása alatt 39 féle adót kell befizetnie, míg Norvégiában és Svédországban csak négyet, Franciaországban hetet, Németországban kilencet, Magyarországon tizenkettőt, Bulgáriában pedig tizenhármat. A pénzintézet szá­mításai szerint idehaza egy vállalkozásnak éves szinten 200 mun­kaórát kell fordítania arra, hogy valamennyi adót befizesse.
ÖRÖKRE KILÉPTEK A RENDSZERBŐL. Majd­nem hetvenezerrel csökkent a nyugdíjasok  száma a harmadik negyedévben tavalyhoz képest. Az átlagnyugdíj elérte a 808 lejt, ami majdnem öt százalékkal több, mint 2012-ben – közölte az Országos Statisztikai Hivatal. Arról nem esik szó a statisztikákban, hogy a növekedést a katonák, rendőrök, szekusok nyugdíjainak helyreállítása eredményezte.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2013-12-19: Belföld - Váry O. Péter:

Belföldi hírek

Példás kisebbségpolitika
Példásnak tartják Románia kisebbségpolitikáját a parlament kisebbségi frakciójának politikusai: „messze a legjobb jogszabályi kerettel rendelkezünk Európában ezen a terü­leten” – mondta Ovidiu Gant, a romániai németek képviselője, Niculae Mircovici, a bolgárok parlamenti képviselője szerint Románia kisebbségpolitikájáról más európai országok is pél­dát vehetnek.
2013-12-19: Közélet - Hecser László:

Bölönnek is fontos a kórház

Barót helyi tanácsának legutóbbi ülésén szóba került a kórház támogatásának kérdése, pontosabban az, hogy a térség önkormányzatai befizetik-e a hozzájárulást az egészségügyi intézmény fenntartására.