Bölönnek is fontos a kórház

2013. december 19., csütörtök, Közélet

Barót helyi tanácsának legutóbbi ülésén szóba került a kórház támogatásának kérdése, pontosabban az, hogy a térség önkormányzatai befizetik-e a hozzájárulást az egészségügyi intézmény fenntartására.
 

Lázár-Kiss Barna András polgármester rövid beszámolójában elmondta: a legtöbben időben fizettek, vagy ígéretet tettek a számlák mihamarabbi rendezésére – kivéve Bölönt, amelynek önkormányzata sem tavaly, sem idén nem fizetett egy lejt sem.
Rudolf Béla, az erdővidéki község alpolgármestere szerint a kórház ügyét szívükön viselik, ezért meg sem fordult a fejükben, hogy a megállapodást felmondják. Komoly elmaradásaikat pénzhiánnyal magyarázta, de hangsúlyozta: még az új év beköszöntése előtt rendezni szeretnék tartozásuk jelentős részét, az elkövetkezőkben igyekeznek idejében fizetni.
A térséget kiszolgáló kórház közös fenntartása 2010-ben vetődött fel először, a megállapodást a jogi keret megteremtését követően, 2011 májusában írták alá. A községek vállalták: lakónként havi egy lejjel járultak hozzá a költségekhez, azaz Nagyajta 1700, Bacon 4600, Vargyas 1900, Bölön 2400, Bardoc 4800 lejt fizet az intézmény megmaradása érdekében. A kórház anyagi helyzetének stabilizálását követően a támogatás mértékét harmadával csökkentették.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 758
szavazógép
2013-12-19: Belföld - :

Hírsaláta

Hol az erkölcs?Azok-e az igazi bűnösök, akik elkövetik a tetteket, vagy azok, akik esetleg leleplezik őket – teszi fel a kérdést a Magyar Polgári Párt sajtóirodája által kiadott közlemény, melyben „megütközéssel és felháborodással” veszik tudomásul „azt a szánalmas szerecsenmosdatási kísérletet, amelyet az RMDSZ hivatalos szócsöve, a maszol.ro próbált elkövetni a méltán hírhedt Borboly-ügy kapcsán”.
2013-12-19: Közélet - Albert Levente:

A helyszín modellkeresése

Ott állunk, ahol milliméteres té­vedéstől is összeomolhat az építmény. Részletezett grafikai díszletek közé jól betanult mozdulatokkal kell szereplőket válogatni. Ez a hiperrealizmus barokkos változata. A Juli tavirózsák és madarak között című jelenetbe egyenesen belépne a néző, valósághűsége, férőhelye és a ma­gával szemben ülő modell közelsége is erre ösztönöz.