A téli vakáció kezdetével egy időben, tegnap délutánra már meghirdették a kisebbik sípálya megnyitását Sugásfürdőn, de a felvonó beüzemelésénél keletkezett zavarok miatt csak mától lehet lécre, illetve deszkára állni.
A hétvégén reggeltől estig várják a közönséget, és az idei szezon újdonsága, hogy nincs szünnap: ha a hóviszonyok megengedik, hétfőnként is lehet majd siklani. Az iskolai szünidő alatt reggeltől estig, 9 és 21 óra között működik majd a sílift, csak a karácsonyi és szilveszteri időszakban módosul a program: december 24-én és 31-én 9–15 óráig lesz nyitva a pálya, december 25-én és január elsején zárva tart, december 26-ára és január 2-ára viszont egész napos sízést is lehet tervezni. A január 6-i iskolakezdés után hétfőtől csütörtökig 15–20, pénteken 15–21 óráig járnak a felvonók. A síbuszok mától közlekednek, hétvégén és a vakációban 8.30-kor indul az első járat, ez 13 órakor tér vissza Sepsiszentgyörgyre, a második pedig mindennap 16 órakor indul felfelé, és 21 órakor jön le. Felszállni az Erzsébet parki és a Kálvin téri megállóban lehet. A városháza honlapján elérhető webkamera egyelőre csak a nagy pályát mutatja, amelynek megnyitásához nagyobb hóra van szükség.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.