A szabadság pillanata

Álmomban bevittek, vallattak, már nem tudom, hogy bír­tam-e, vagy mondtam, amit hallani akartak... Folyamatosan szorongtam. Egyre nö­vekedett az érzés, hogy senkiben sem bízhatom, gyanakodva figyeltem a környezetemben élőket, ha nem féltem, féltettem őket.
Európa közép-keleti részén megkezdődtek a változások, sorra omlottak össze a kommunista tákolmányállamok, de novemberben, december első felében még úgy tűnt, Románia ez alól is kivétel lesz. A dominó-effektus, meglátjátok, minket sem kerül el – mondogatták az optimisták. Á, dehogynem, itt még húsz év múlva is Ceauşescu uralkodik – legyintettünk mi, borúlátóbbak.
Bukarestben bentlakásban éltem, a temesvári történésekről semmi nem jutott el hozzánk. Rádión a hivatalos propaganda szólt – Szabad Európát ki mert hallgatni? Vakációra érkeztem haza, a sötétből, köd­ből szabadulás némi mámorával. Sepsi­szent­györgyön az állomáson tudtam meg, Temes­vár fellázadt, több napja lövik őket. Ekkor már értettem, miért könyörgött szinte sírva édesanyám, hogy igyekezzem hazafelé.
Újabb napok. A Temesváron történteket már nyíltan osztottuk, bomlott a félelem fala, éledezni kezdett a remény. Volt, aki nem hitte, hogy továbbterjedhet a lázadás, Ceauşescu inkább letörli a föld színéről Temesvárt, de nem lesz folytatás, mondogatták többen. Recsegő-ropogó rádión pró­báltuk követni a történéseket, az ismétlődő szívszorító segélykiáltások növelték dühünket, elszántságunkat.
December 22-én reggel már tudtunk az előző esti bukaresti tüntetésről, az aznapra összehívott nagygyűlésről. Végre nekiláttam ablakot pucolni, karácsony közeledett. Barátaim jöttek fel. Itt is utcára vonulnak a gyárak, kint van a katonaság. Oda kellene menni. Aztán jött a hír a szomszédból, hogy leállt a nagygyűlés tévés közvetítése. Va­lami történt. Rohanni kezdtünk, én egy ócska ablakpucolós tréningben, egy magamra kapott kabátban. Már a félelem sem számított, a fegyveres katonákkal sem törődtünk. Szaladtunk a központ felé. Mámorító, soha nem felejthető érzés kerített hatalmába. Hogy igen, most megtörténik, vége lesz: nincs többé rettegés, sötét, köd. Eljön a szabadság!
És eljött. Sok minden nem úgy alakult, ahogy akkor elképzeltük. Ma sincs bőség, gazdagság, a nyugati jólét még mindig elérhetetlen álom sokunk számára, de szabadok vagyunk. Gondolatainkat, érzéseinket senki nem ellenőrizheti, véleményünk szárnyalhat, és kinyílt a világ előttünk.
Maradt a hideg és a sötét is sokszor – de a köd legalább felszállt. Szabadok vagyunk, és ez számunkra, akik megéltük ama ádáz, lélekölő kort, mindennél fontosabb!