Vasárnap eldől, ki lesz Szerbia államfője a következő öt évben, de egyetlen szakértő sincs, aki meg merné jósolni, miként végződik a jelenlegi elnök, Boris Tadic és a radikális pártot vezető Tomislav Nikolic közti párviadal.
A szavazás első fordulóját a rendre szélsőséges nacionalistának minősített Nikolic nyerte a szavazatok 39,99 százalékával, míg a második helyezett Tadicnak 35,39 százalékot sikerült szereznie.
Az első forduló rácáfolt arra a szakértők által régen vallott hiedelemre, hogy a magas választási részvétel a szabadabban gondolkodó demokrata választókhoz szóló Tadicnak kedvez, Nikolic viszont ― fegyelmezett, érte kiállni mindig hajlandó szavazótáborának köszönhetően ― kisebb szavazási hajlandóság esetén van előnyben. A választás első fordulójában, január 20-án senki által sem vártan nagyon magas, 61,36 százalékos volt a részvétel.
Boris Tadic esélyeit jelentősen növelné, ha szilárd támogatókat tudna maga mögött, de ilyenek nincsenek. Csak kis, főleg nemzetiségi pártok álltak mellé ― köztük a délvidéki Magyar Koalíció ―, de egyetlen jelentős potenciális szövetséges sem szólított fel a támogatására.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.