Némelyek úgy gondolják, sürgősen át kellene venni a (cseh)szlovákiai törvénykezésből a Beneš-dekrétumokat, amelyek annak idején kollektív bűnösnek nyilvánították a magyarokat. Így egy kalap alatt az összes romániai magyart megregulázhatnák.
Tőkés Lászlótól visszavonnák a Románia Csillaga kitüntetést, az indoklásból egyértelműen kiderül, mivel is vádolják. Oda sem kellett volna adni neki, mert mielőtt megkapta, már azelőtt is eljárt a szája, így hát nem is érdemelte meg. A szomorú az, hogy sajna nem csak ő gondolkodik és beszél oly módon, amiért most a becsületbíróság elítélte, hanem nagyon sok magyar Romániában. Az összes magyar párt autonómiázik, diszkriminációt emleget, elégedetlenkedik, bírál és háborog. Ezeket be kellene tiltani, és tagjaikra vagy a rájuk szavazókra rásütni az irredenta-horthysta-fasiszta jelzőt. Terrorista nemzet ez, amelynek tagja Tőkés László, hiszen hozzá hasonlóan a többi magyar is puszta létével eleve románellenes tevékenységet folytat, ráadásul ugyanily módon nyilatkozik és kampányol, „a román nép becsülete és méltósága elleni súlyos merényletet követve el”. Alkotmányellenesen támadják az ország területi egységét és szuverenitását. Megérdemelnék, hogy rájuk szabadítsák a Beneš-dekrétumokat.
Az Európai Unió egyáltalán nem szólította fel Szlovákiát, hogy vonja vissza, talán azért, mert a dekrétumok összhangban állnak az európai jogrenddel. Így most ajánlatként lehetne az unió tagországai elé terjeszteni, és a többi ország is sikeresen alkalmazhatná. Nálunk bizonyos gondok lehetnének gyakorlatba ültetésükkel, de azokat megoldanák.
Kezdeményezhetik a román állampolgárság megvonását a renitenskedők tömegeitől. Kutya bajuk nem esne, hiszen legtöbbjük kettős állampolgár, s ha egyet elvesznek, még marad bőven egy. Az ilyen hazaáruló bandát valamikor teljes vagyonelkobzásra ítélték. Ezt is bevezethetnék. Állandóan kollektív jogokat emlegetnek. Ha kell a kollektív jog, szenvedjék csak meg a kollektív bűnösség ódiumát és következményeit is. Így elkobozhatnák magánjavaik mellett az eddig visszakapott közösségi javaikat is. Most még állandóan követelik vissza közösségük vagyonát. Erről le kellene mondaniuk, sőt, többé senkinek nem kéne foglalkoznia elkobzott javaik visszaszolgáltatásával. Némi gond adódna az országból való kizsuppolásukkal. Ezt a csehszlovák hatóságok 1946–47-ben sikeresen megoldották lakosságcsere jelszó alatt. Románia nagyvonalúan – és a kitoloncoltakért cserébe – nem várna senkit, pénzt sem, mint a németekért vagy zsidókért ’89 előtt.
No, és rögtön meg kellene tiltani az idegeneknek, hogy földet vásároljanak Romániában. A magyarok épp most kotkodácsolták el, hogy akár az osztrákok, olaszok, ők is mezőgazdasági területeket vásárolnának Erdélyben. Sőt, az erdők és borvizek is érdekelnék. Újabb merényletet készítenek elő az ősi román föld ellen! Az Európai Unióban a jelenlegi törvénykezés szerint lehetetlen ezt megakadályozni. Viszont az elnök Băsescu elégedetlenkedve visszaküldte a földtörvényt a parlamentnek. Könnyű neki, mert lánya nemrég vásárolt egymillió euróra 290 hektárt, és most már többet nem akar venni. Szerencsére van olyan bank Romániában, amelyik ennyi pénzt tud adni megbízható kliensének. (Egy átlagnyugdíjas is kaphat könnyen hitelt, kemény 8000 lejt!) Szóval, ezek után talán teljességében meg kellene tiltani a földeladást Romániában, hogy még véletlenül se kerülhessen külföldi kézre a drága román föld.