Ez a Fityók hátul hordta az eszét, mint juhász a botját. Darálni akarta az ecetet, kötözni a homokot. Vargához vitte élesíteni az ekeszarvát, szabóhoz patkolni a csizmát.
Mikor az apja megsokallta sok balgaságát, azt  mondta neki:
– Kocsiút meg gyalogút, föl is út meg le is út. Eredj, Fityók, szolgálatot keresni.
El is ment Fityók, talált gazdát is, kapott parancsot is. Ez volt a parancs:
– Eredj, Fityók fát vágni az erdőre. Amit vágsz, holnap hazahozzuk négylovas szekérrel. Nesze ez az árpacipó, élj vele vígan.
Fityók mindent jóváhagyott, csak az árpacipót kevesellte.
– Ha kevés, tedd a patakba, megdagad benne – mondja neki a gazda tréfálkozva.
Egy szó nem sok, Fityók annyit sem szólt. Kiment az erdőbe, lenyesett két gallyat, beletette a patakba. Aztán megette az árpacipót, kifeküdt a napra, s így aludt estig. Akkor aztán hazament.
Másnap azt mondja neki a gazda:
– Itt ez a darab szalonna, kend meg vele a szekeret, megyünk az erdőbe fáért, amit kivágtál.
Kapja magát Fityók, megkeni a szekeret, de mindenütt, nem csak a kerekeit, hanem az oldalát is, a rúdját is.
– Ó, te eszefitty! – förmed rá a gazda. – Nem így kellett volna ezt csinálni. No, most már fogd be a négy lovat.
Be is fogja Fityók a négy lovat, de úgy, hogy kettőt előre a rúdhoz, kettőt hátra a saroglyához. Hát ahogy hajtaná, nem megy a két ló, nem bírja egymást húzni.
– Ó, te oktondi! – kiált rá a gazda. – Ezt sem így kell csinálni!
Megmutatta, hogyan kell, aztán megindultak.
– Hanem azt megmondom, hogy az úton meg se mukkanj, mert megkeserülöd – förmed rá a gazda Fityókra.
Szót is fogadott Fityók. Pedig látta, hogy kiesik a kerékszög, utána a kerék. De azért meg nem szólalt volna a világért sem. Csak amikor az erdőbe beértek, akkor mukkant meg:
– Gazduram, baj van!
– Mi baj, Fityók?
– Kiesett a kerékszög.
– Hej, mézes teringette, mért nem szóltál előbb!
– Meg a kerék is elveszett!
– Hej, jeges teringette, fogj hamar egy lovat, pattanj a hátára, szaladj a kerékért!
Kifogták a nyergest, rápattant Fityók, megy vissza a kerékért. Meg is találja, illegeti a ló hátára, de sehogy se akart megállni rajta. Kapja magát, kiveri belőle a küllőket, s a ke­reket a ló nyakába akasztja, úgy lovagol vissza.
Persze, mire kiért a gazdához, mind véresre verte a kerék vasabroncsa a ló lábát. Lett ebből megint nagy perpatvar. Ahogy kimérgeskedi magát a gazda, fülön fogja Fityókot, s azt mondja neki:
– Hol az a fa, amit tegnap vágtál?
– Itt van a patakban – mutatja Fityók a két szál vesszőt. – Gondoltam, majd megdagad benne.
Erre aztán már a lőcs után kapott a gazda.
– Gyere, Fityók, hadd járassam el veled a kutyakopogóst.
De erre Fityók is nyaka közé kapta a lábát, s úgy meglódult, hogy még most is szalad, ha meg nem állt.
Amelyikőtök találkozik vele, fogadja föl cselédnek.