Hol volt, hol nem volt, Nekeresden túl volt, volt egyszer egy bolondos legény. Úgy hívták, hogy Fityók.
Ez a Fityók hátul hordta az eszét, mint juhász a botját. Darálni akarta az ecetet, kötözni a homokot. Vargához vitte élesíteni az ekeszarvát, szabóhoz patkolni a csizmát.
Mikor az apja megsokallta sok balgaságát, azt mondta neki:
– Kocsiút meg gyalogút, föl is út meg le is út. Eredj, Fityók, szolgálatot keresni.
El is ment Fityók, talált gazdát is, kapott parancsot is. Ez volt a parancs:
– Eredj, Fityók fát vágni az erdőre. Amit vágsz, holnap hazahozzuk négylovas szekérrel. Nesze ez az árpacipó, élj vele vígan.
Fityók mindent jóváhagyott, csak az árpacipót kevesellte.
– Ha kevés, tedd a patakba, megdagad benne – mondja neki a gazda tréfálkozva.
Egy szó nem sok, Fityók annyit sem szólt. Kiment az erdőbe, lenyesett két gallyat, beletette a patakba. Aztán megette az árpacipót, kifeküdt a napra, s így aludt estig. Akkor aztán hazament.
Másnap azt mondja neki a gazda:
– Itt ez a darab szalonna, kend meg vele a szekeret, megyünk az erdőbe fáért, amit kivágtál.
Kapja magát Fityók, megkeni a szekeret, de mindenütt, nem csak a kerekeit, hanem az oldalát is, a rúdját is.
– Ó, te eszefitty! – förmed rá a gazda. – Nem így kellett volna ezt csinálni. No, most már fogd be a négy lovat.
Be is fogja Fityók a négy lovat, de úgy, hogy kettőt előre a rúdhoz, kettőt hátra a saroglyához. Hát ahogy hajtaná, nem megy a két ló, nem bírja egymást húzni.
– Ó, te oktondi! – kiált rá a gazda. – Ezt sem így kell csinálni!
Megmutatta, hogyan kell, aztán megindultak.
– Hanem azt megmondom, hogy az úton meg se mukkanj, mert megkeserülöd – förmed rá a gazda Fityókra.
Szót is fogadott Fityók. Pedig látta, hogy kiesik a kerékszög, utána a kerék. De azért meg nem szólalt volna a világért sem. Csak amikor az erdőbe beértek, akkor mukkant meg:
– Gazduram, baj van!
– Mi baj, Fityók?
– Kiesett a kerékszög.
– Hej, mézes teringette, mért nem szóltál előbb!
– Meg a kerék is elveszett!
– Hej, jeges teringette, fogj hamar egy lovat, pattanj a hátára, szaladj a kerékért!
Kifogták a nyergest, rápattant Fityók, megy vissza a kerékért. Meg is találja, illegeti a ló hátára, de sehogy se akart megállni rajta. Kapja magát, kiveri belőle a küllőket, s a kereket a ló nyakába akasztja, úgy lovagol vissza.
Persze, mire kiért a gazdához, mind véresre verte a kerék vasabroncsa a ló lábát. Lett ebből megint nagy perpatvar. Ahogy kimérgeskedi magát a gazda, fülön fogja Fityókot, s azt mondja neki:
– Hol az a fa, amit tegnap vágtál?
– Itt van a patakban – mutatja Fityók a két szál vesszőt. – Gondoltam, majd megdagad benne.
Erre aztán már a lőcs után kapott a gazda.
– Gyere, Fityók, hadd járassam el veled a kutyakopogóst.
De erre Fityók is nyaka közé kapta a lábát, s úgy meglódult, hogy még most is szalad, ha meg nem állt.
Amelyikőtök találkozik vele, fogadja föl cselédnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.