Megyénk harmadik, Kézdiszék első sípályájának hivatalos megnyitására 2006. február 18-án került sor. A gelencei sí- és szánkópálya 470 méter hosszú, és két felvonóval szerelték fel. Éjszakai megvilágítása is megoldott.
A sípályát Fejér Imre gelencei fiatal magánvállalkozó álmodta meg és vitelezte ki Szakács Tibor polgármester és az önkormányzat támogatásával, akik a szükséges területet bocsátották rendelkezésére. A pályát két éven keresztül alig lehetett használni. Első esztendőben a kevés hó jelentette a fő gondot, ezen a télen nem a hóban volt hiány, hanem azzal, hogy a gelencei pálya nincs felszerelve hónyomóval és hóágyúkkal. Fejér Imre a következő téli idényre újabb felszerelést szeretne vásárolni, hiszen szívügyének tekinti a sípálya működtetését, s habár eddigi befektetése sem térült meg, mégsem mond le a sípályáról, mivel meglátása szerint előbb-utóbb csak megtérül a beruházás, és a gelencei sípálya is benépesül.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.