Megkezdhetik működésüket az észak-koszovói szerb önkormányzatok azt követően, hogy szombaton késő este a legnagyobb települések polgármesterei és képviselői is aláírták hivatalba lépési nyilatkozatukat – közölte a szerbiai közszolgálati televízió.
Koszovóban decemberben tartottak önkormányzati választásokat, de a nagy helyi szerb települések tisztségviselői eddig nem léptek hivatalba. Az alakuló üléseket többször elhalasztották, mert Brüsszelben még tárgyalt a koszovói és a szerb munkacsoport arról, hogy miként tudnak majd ezek a települések a tavalyi brüsszeli megállapodással összhangban működni. Pristina azt szerette volna elérni, hogy az újonnan megválasztott polgármesterek és önkormányzati képviselők a koszovói törvények szerint tegyék le esküjüket, Belgrád és a koszovói szerbek viszont státussemlegességet akartak, vagyis azt, hogy a dokumentumokon ne szerepeljen sem Koszovó címere, sem a Koszovó Köztársaság felirat, sem más, államiságot jelző szimbólum.
Áprilisban Brüsszelben Hashim Thaçi koszovói és Ivica Dačić szerb miniszterelnök egyebek között abban állapodott meg, hogy a koszovói önkormányzati választásokat követően az ott élő szerbek megalakítják a koszovói szerb települések közösségét. Nebojša Stefanović, a szerb parlament elnöke szombaton ezzel kapcsolatban kijelentette: fontos, hogy „végre megalakuljon a koszovói szerb települések közössége, mert ez garantálja a szerbeknek azokat a jogokat, amelyekért küzdöttünk”.
A korábbi tervek szerint a négy legnagyobb észak-koszovói szerb településen külön-külön tartották volna meg a díszüléseket, de végül úgy döntöttek, együttes ülés keretében teszik le esküjüket a képviselők. A szombat esti ünnepélyes alakuló ülés jogszerűségét az Európai Unió koszovói irodájának, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek, valamint a koszovói helyi önkormányzatokért felelős minisztériumnak a képviselői felügyelték.