Amikor megittuk az utolsó korty pezsgőt, és az ezer fényben pompázó tűzijátékokat is fellőttük az égre, talán mindannyiunkban felvetődött egy kérdés: mit fogadtunk meg egy évvel korábban szilveszterkor? Teljesültek előre megálmodott céljaink? Tettünk eleget azokért? Maradt még valami, amit tennünk kell? Igen, biztosan maradt, hisz minden évben tenni kell önmagunkért és másokért.
Hosszasan merenghetünk az eltöltött egy éven. Azon, hogy milyen célokért harcoltunk, és miket engedtünk el a fülünk mellett, hogy kiknek segítettünk vagy kiket tagadtunk meg, kiket ismertünk meg és kiket felejtettünk el, vagy egyszerűen: mennyire voltunk jók, elégedettek vagy rosszak és hálátlanok az élettel szemben. Így mérlegelve a mögöttünk hagyott tizenkét hónapot, remélem, mindenki szívében elégedettség és türelem lakozik.
Ezzel a türelemmel hiszem, hogy 2014-ben is emberek tudunk maradni, mert már az is kiváltság, ha valakinek ezt egész évben sikerül megvalósítania. Így szeretném látni, hogy újból merünk nagyokat álmodni, és tüntetni a jogainkért, kiállni az elveinkért. Szeretném látni, amint emberek fognak össze azért, hogy betegek kezelését támogassák, vagy egyszerűen csak átsegítenénk az idős embereket, a vakokat, a kisgyerekeket, a mozgássérülteket az átjárón, esetleg ernyőt tartanánk azok feje fölé, akik áznak.
Mindamellett, hogy december 31-én 23.59 órakor boldog új évet kívántunk egymásnak, és megtettük fogadalmainkat (hogy többet fogunk dolgozni, tanulni, félretesszük a pénzt nyaralásra, leküzdjük betegségünket, autót veszünk, vagy továbbképzésre indulunk stb.), azt is meg kellene fogadnunk, hogy megvédjük eladásra szánt erdeinket, a földet, ahol születtünk, megóvjuk a magyar nyelvet a pusztulástól, és ami a legfontosabb: megóvjuk magunkat attól, hogy elfelejtsük, kinek és hova születtünk. Gazdag közösségi életet, eredményes évet kívánok 2014-re mindazoknak, akikhez eljutott ez a néhány gondolat.
ÜRMÖSI JÚLIA ESZTER
