Az Erdélyi Magyar Néppárt megyei elnöksége úgy döntött, az alakulat értékrendjével ellentétes cselekedetek sorozata miatt megvonja a politikai támogatást Nemes Elődtől, és visszavonja őt minden, az EMNP támogatásával elnyert tisztségből – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Benedek Erika megyei elnök és Papp Előd országos alelnök.
Mint arról lapunkban beszámoltunk, Nemes Előd korábban lemondott az EMNP sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöki tisztségéről, majd az RMDSZ megbízásából elvállalta a magyarországi választásokon való részvételhez szükséges regisztrációs folyamat irányítását, de a sepsiszentgyörgyi városi önkormányzati képviselői mandátumát eddig megőrizte.
Az EMNP-s politikusok egyébként a tegnapi sajtótájékoztatón kitértek azokra a hírekre is, amelyek szerint több tagjuk és önkormányzati képviselőjük távozott a pártból. Azt megerősítették, hogy, miként hétfői közleményében írta, Váncsa Jenő távozott az alakulatból. Azt viszont cáfolták, hogy Vancea Lajos sepsikőröspataki, illetve Berde Rozália gidófalvi tanácstagjuk kilépett volna. Mint Benedek Erika elmondta: hozzájuk semmilyen hivatalos értesítés nem érkezett, ráadásul telefonon mindketten azt erősítették meg, hogy maradnak az EMNP-ben. Cáfolta a Néppártból való távozásáról felröppent híreket Rokohl-Jakabos Janka is. Nem esik szét, sőt, erősödik a Néppárt – szögezte le Papp Előd, aki szerint a kívülről érkező bomlasztási tevékenység nyomán jobban összezárja sorait az alakulat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.