FÁBIÁN MATILD, Sepsiszentgyörgy. Beköszöntött a tél, lépcső, járda csúszik, alig lehet haladni, pedig csak szervezés kérdése, és megoldható lenne a hó eltakarítása. A szociális munkásokra kellene bízni, mindenik kapna egy-egy darab járdaszakaszt, és télen-nyáron az ő gondja lenne, hogy az rendben legyen. Ha elhanyagolja, nem kap szociális segélyt. Annyi főnök ül a különböző hivatalokban, igazán nem lenne nagy dolog ezt megszervezni. Most csak a főbb utakon takarították el a havat, vagy még ott sem, a prefektúra előtt például alig lehet elmenni.
Sokkal okosabb lenne, ha az utakról, járdákról félretaszított havat kocsikra raknák és kihordanák a mezőkre, úgyis sírnak, hogy nem elég vastag a hóréteg. A Tega sem végzi rendesen a dolgát, hiába fizetjük a havi illetéket a zöldövezet karbantartásáért. A Szemerja negyedben például (a 8-as tömbház mögött) kétszer nyírták le a füvet egész nyáron, aztán még tettek-vettek kicsit ősszel, de főként ott, ahol szem előtt volt, ahol a papok táncolnak, a tömbház mögött ott maradt a szemét. Most a havat sem takarítják el, bokáig járunk a hóban, latyakban, van, aki elesik, a gyermekek felfáznak, tönkremegy a cipő. Ugyanez a helyzet a környéken máshol is, a kisebb utcákban hiába fizetik az ott élők személyenként a havi 7 lejt, csúszkálhatnak, mert éppen csak végigmaszatolják egy seprűvel a hófelületet, de még fel sem szórják.
N. N., Sepsiszentgyörgy. A Csíki negyed sarkánál van egy társaság, amely rendszeresen letámad, amikor arra járok. Január 16-án minden kifogás vagy figyelmeztetés nélkül úgy leütött valaki, hogy leestem, és még napokig fájt a vállam. Egy éppen arra hajtó taxisofőr kergette el, ő mondta azt is, hogy egy alacsony, barna fiatalember volt – én ugyanis vak vagyok, egyáltalán nem látok. Annyit tudok hozzátenni, hogy románul beszélt, és elég ittas is volt, de nem amatőr. Valamikor sportoltam, meg tudom ítélni. Úgy állon vágott, hogy kibillentett az egyensúlyomból... Sajnos, ez nem az első eset, hogy belém kötnek azon a környéken: előfordult már, hogy kővel dobáltak vagy meglökdöstek. Régebb pénzt is kértek: előbb 50 banit, aztán egy lejt, de most már 50 lejt. Lehet, az a baj, hogy nem adok. Régebb, amíg a Sing-Sing tele volt, szinte naponta nekem jöttek, most ritkábban fordul elő, de azért így is nagyon kellemetlen. Nem tudom, milyen emberek azok, akik egy vakot leütnek. Álljanak ki egy velük egyenlővel, rajtam úgysem nyerhetnek semmit. Sajnos, nem tudom kikerülni őket, ott megyek át a szülői házba ebédelni, és már az az érzésem, hogy terrorizálnak. Legalább mondanák meg, hogy mi a bajuk velem! Láthatták a tévében, hogy megfélemlítéssel fejik az embereket, de hát mégsem élünk Amerikában. De kérdés, hogy hová fajulhat ez, ha a hatóságok nem lépnek...
N. KÁNYÁDI MIHÁLY, Szentivánlaborfalva. Miután ébredezni kezdett a székely öntudat, néhány évvel ezelőtt pár jóhiszemű elöljáró kitűzte a székely zászlót a községházára. Így történt ez Uzonban is, az akkori csendes hangulat azonban átmenetinek bizonyult, a prefektusok nyomására fokozatosan megváltozott. Határozatokat, utasításokat kezdtek küldeni a helyi tanácsoknak, polgármestereknek a zászlók eltávolítására, és egyre durvult a helyzet. Perek kezdődtek, felkapták a témát a rádiók és a tévécsatornák, és a román közönség már úgy tudja, hogy a magyarok el akarják venni Erdélyt, már a harci lobogót is kitűzték. A pereket – ugyebár igazságos módon – a polgármesterek sorra elveszítették. Uzon esetében 2013 szeptemberében mondta ki a brassói táblabíróság, hogy a székely zászlót le kell venni a községházáról, mert ha ezt 30 napon belül nem teszik meg, bírságot rónak ki. A bíróság döntését négy hónapos késéssel, 2014. január 22-én kézbesítették, de a bírság nem késett: 15 000 lejt szabtak ki Ráduly István polgármesterre. Ezzel véleményem szerint nem csupán a községvezetőt, hanem a hét falu egész székely-magyar lakosságát büntetik. A törvény, az törvény (vajon mindig?), ez van, de mi is tehetünk valamit: ha már középületekre tilos kitűzni a székely zászlót, kitűzhetjük saját házainkra. Ha mindenki beszerezné a kék-arany lobogót, és ki is akasztaná a házára, megmutathatnánk, mi az igazi összetartozás.
