Immár kilencedik esztendeje, hogy csütörtök délelőttönként a fogyatékkal élőket foglalkoztató Írisz Ház nappali központ fiataljainak csoportja népesíti be a sepsiszentgyörgyi uszoda medencéit Csíki Sándor gyógytornász és Csíki Sanyika úszómester irányításával.
Nagy élményt jelent számukra ez a lehetőség, mely szórakozás, de terápia is egyben. Sokan itt tanultak meg önállóan öltözni, vetkőzni, és soha egyetlen fiatal sem kapott el semmilyen betegséget az uszodában. Az úszásról és a személyzet kedvességéről pedig csak szuperlatívuszokban tudunk beszélni.
A mozgáskorlátozottak bejutásáról pedig: ismerünk olyan személyt, akinek fél karja és fél lába hiányzik, és itt, Csíki Sanyika úszómester irányításával tanult meg úszni. Miután a helyváltoztatását segítő műkart és műlábat leszereli, az uszoda tulajdonában levő tolószékkel tudja megközelíteni a medencét. Sepsiszentgyörgyön tanult meg úszni, mert a brassói és marosvásárhelyi uszodákban az öltöző és a medence közötti szintkülönbséget kerekes székkel nem lehet áthidalni.
Nagyon reméljük, hogy nem fogják felfüggeszteni az uszoda működési engedélyét, mert az nagy veszteség lenne egész közösségünk és ezen belül a fogyatékkal élők számára is.
MAKKAI PÉTER, Árkos