Volt netán rá igény? Vagy személyes ,,hattyúdalnak" szántam? Esetleg máshol, más írásokban ki nem fejezhető gondolatokat mégiscsak el akartam mondani? Öreg barátaimat akartam volna emlékeztetni arra, hogy még élnek, hogy még élünk? Bátorítást adni az élet tisztes, méltó befejezéséhez? Erőt adni a magaméból arra, hogy lemondjunk mindarról, aminek a lemondására életkorunk kényszerít? Zavarban vagyok most öreg írógépem mellett. Mert nincs tőmondatos válaszom. Mert az élet nem ad tőmondatos válaszokat egyetlen kérdésünkre sem. Mert annyiféle válasz van, ahány félék vagyunk. Mert minden ember szuverén személyiség, olyan, aki sohasem volt, és sohasem lesz.

...Egy kedves ismerősöm — nevezhetném akár barátomnak is —, akivel mindig csak futólag találkozom, mert ha netán megállnánk beszélgetni, annak vége-hossza nem lenne, gyakran kérdezte: mikor fejezem be már a sorozatot, miattam nem jut szóhoz a lapunkban. No, persze, ez — pestiesen szólva — amolyan ,,cukkolás" volt, tudtam, hogy szívesen olvassuk egymás írásait. Nos, tehát ezúttal az utolsó Alkonykort olvashatja. Persze, rögtön tegyem hozzá: az idős korról kimeríthetetlenül sokáig lehetne írni, annyira gazdag és sokszínű.

De engedtessék meg ebben a záróírásban egy üzenet kortársaimhoz: ne hagyjuk abba, ne hagyjátok abba sok-sok gondunk felvetését akár itt, a Család rovatban! Orvosok, lelkészek, pszichológusok, szociológusok és jogászok, írjatok, írjanak rólunk, szakmájuk időskori vonatkozásairól. Legyen az én sorozatom amolyan bátorító, útravaló. Sok riportot olvastunk ma már idős hadviseltekről, a kollektív gazdasági nyomorból kiutat talált székely gazdákról (Kisgyörgy Zoltán, B. Kovács András, Sylvester Lajos és mások sorsfaggató írásaiban), de alig valamit az öregkor sikeres megéléséről (az említettek inkább életfolyamokat, jórészt a sikeres túlélést tükrözték, kevésbé magát az időskort számtalan, igencsak reális problémájával).

Kívánom, hogy a szakembereken kívül a ,,hétköznapok" öregjei is szólaljanak meg, azok, akik — bármilyen csekély nyugdíjuk is legyen — elsőnek tesznek eleget valamennyi fizetési kötelezettségüknek, akik leginkább mennek el választásokkor szavazni, akik tudják, hogy a társadalom nem csupán jogokat biztosít, de kötelezettségeket is ró polgáraira.