Teremlabdarúgás, I. ligaA Sepsi FC itthon, a KSE idegenben

2014. február 10., hétfő, Sport

A háromszéki csapatok számára ma rajtol a 2013–2014-es pontvadászat tavaszi idénye, ugyanis 16.30 órától a Sepsi FC a bajnokesélyes FK Székelyudvarhelyt látja vendégül, a KSE 18 órától a Galaci United otthonában lép pályára.

A zöld-fehérek a tabella ötödik, a céhes városbeliek a tizedik, az udvarhelyiek a harmadik és a galaciak a negyedik helyről várják a mai találkozókat. A 14. forduló nyitómérkőzésén a hazai környezetben futballozó Focşani 10–3 arányban kapott ki a vendég Dévától.
A négy spanyol játékost foglalkoztató FC ma a visszavágás reményében lép pályára, hiszen az ősszel együttesünk sima 5–0-s vereséget szenvedett a hargitai alakulattól. A találkozó pikantériáját az adja, hogy több egykori szent­györgyi játékos (közöttük Mánya Szabolcs és Miklós Tamás) és az FC tavalyi edzője ellenfélként tér vissza Háromszékre. Látványos­nak, izgalmasnak és nagyon kiélezettnek ígérkezik a párharc (játékvezető: Ovidiu Dan Curta/Maros­vá­sárhely és Marian Ivănescu/Bu­karest), s ha tehetik, látogassanak ki a Szabó Kati Sportcsarnokba, és szurkoljanak kedvenceiknek. Hajrá, Sepsi FC!
A KSE győzelmi kényszerrel utazott Galacra, hiszen a rájátszásban való részvételhez minden megnyerhető pontra szüksége van a csapatnak, így hát Dobozi Le­vente tanítványainak mindent meg kell tenniük a siker érdekében. A 18 órakor kezdődő meccs játékveze­tője Vlad Ciobanu (Jászvásár) és Marius Năstasă (Karácsonkő). A két csapat közötti odavágóbeli találkozó a United 9–3-as diadalával ért véget. Hajrá, KSE!
A visszavágó első körének további találkozói: Călăraşi–Târ­govişte, Kolozsvári Clujana–Ma­rosvásárhelyi City’US.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 745
szavazógép
2014-02-10: Sport - :

Női kézilabda, A-osztály: Sepsiszentgyörgy–Beszterce 20–24 (9–13)

Szabó Kati Sportcsarnok, kb. 170 néző. Játékvezetők: Ginel Anastase (Nagyszeben) és Ad­rian Suciu (Rm. Vâlcea). Sepsiszent­györgy: Bodor–Váncsáné 4, Bar­tha 4, Lőrincz, Molnár 2, Ko­lumbán 6, Kristály, cserék: Mátis 2, Tasnádi 1, Sidó 1, Bardócz, Borbáth, Dészpa, Iordache. Besz­terce: Balogh–Ţurcaş, Iliescu 2, Velentan 6, Kádár 8, Boiciug, Pur­hoi, cserék: Mardar, Buia 3, Andriţă 3, Sorodoc 2, Mândru, Săsărman.
2014-02-10: Sport - :

Olaszország nyerte a kontinenstornát (Teremlabdarúgás, Európa-Bajnokság)

Az olasz válogatott végső sikerével ért véget a Belgiumban megrendezett futsal Európa-bajnokság, miután a fináléban a taljánok kétgólos különbséggel bizonyultak jobbnak az oroszoknál.