Egy odaadó iskolamester
Kevesen élünk abból a korosztályból, akikkel Józsa Béni tanító úr foglalkozott. Méltatlanul ne felejtsük el őt! Már nem jártam iskolába, amikor Bibarcfalvára jöttek, de tartozom leírni azt a keveset, amivel az emléküket felidézhetem. A Borvíz utcában áll az iskola és a borhegyi borvíz, valahol ott lakhattak a tanító úrék is. Mindennap friss borvizet hoztam, s többször találkoztam a tanítóné asszonnyal, szép, hallgatag úriasszony volt. Két ügyes kisfiuk, Bénike és Miklós.
A tanító úrral is találkoztam, katonaruhában, csizmásan (magyar katonatiszt volt). Háborús előkészületek folytak akkor, minket is hamar elértek a harcok. Nagyon nehezen vészeltük át ezt az időt a rokonokkal s a szomszédokkal...
Még azelőtt történt, hogy édesanyámmal nem tudtunk elbánni egy rajjal. Egy mézkörtefa van a házunkkal szemben, annak a legfelső ágára telepedett a kirajzott méhcsalád. Zúgtak, örvénylettek a fejünk felett. A szomszédságban senki sem méhészkedett, nem volt, aki segítsen. Édesanyám Béni tanítóhoz küldött, akit a mezőn találtam, kaszált a Szilosban. Gondolom, az egyház birtoka lehetett, a mindenkori kántor része. Elmondtam, amit kellett, a rend alá tette a kaszát, és már mentünk is a Bagolyliknál hazafelé. A rajt hamar levette...
A háború után minden vasárnap délután dalárdába jártunk. A kántori lak nagy szobájában énekeltünk a tanító úr vezényletével. Ott volt a falu fiatalsága. Mentünk a neki kijáró tisztelettel, a tőlünk megkövetelt fegyelemmel, boldogan. Egy alkalommal késett a tanító úr. Valaki megindult ki az ajtón, utána elmentünk mind, ki merre ért. Következő vasárnap meg kellett mondanunk egyenként, hogy hol jártunk... Akkoriban nem volt elég tanító, hívták a fiatalokat diploma nélkül is. Többen jelentkeztünk a tanító úrnál, aki egy rövid tanfolyamon felkészített minket. Utána Udvarhelyen vizsgáztunk... Én aztán Középajtán éltem le az életemet, és nemrég olvastam a Háromszékben, hogy valaki Magyarországról kereste a Józsa Beniám családját. Leírta, hogy Bibarcfalván teljesített szolgálatot, amikor a zsidókat összegyűjtötték. Ő kísérte Szentgyörgyre a tanítóné asszonyt, de velük ment a tanító úr is a fiacskájával. Nagyon feszült lehetett a hangulat. A gyermek megkérdezte: „Mikor jön haza, édesanyám?” „A jó Isten tudja” – felelte a szenvedő ember, de másnap a csendőr visszament, s hazahozta a tanítóné asszonyt... Igen, bármi is történjék, mindig van igaz ember a világon.
A tanító úr végső nyughelye a katonai sírok mellett az első sírkő alatt van. Csak az ő neve áll rajta...
A malom lakói
A Szabó-kertben levő földünk határos a malomkerttel, ezért ismerős nekem a hely, bár tulajdonképpen nem sokat jártam a malomban. A molnár magas, tornácos házában Ganc úr lakott feleségével, akit Ducókának hívott férje. Szép, fiatal zsidó család volt. Szeretett az úriasszony, olykor behívott magukhoz. A nagy tükör előtti szép kölnis üvegek, apró figurák megmaradtak az emlékezetemben. Egy fiatal leány – az alkalmazott lehetett – délutánonként kiült a tornácra székely ruhában, és tangóharmonikán játszott, igen szépen. A kertben fél méter széles, nagyon sekély vizű patak folyt, abban szökdösött egy kicsi malomkerék (szöktető). Nem tudtam betelni vele, úgy szerettem.
Szabó Vilmosnak két ügyes fia volt, a molnárlegények. Szekérrel járták a falut, szólott a csengő a lovakon, s a mindig jókedvű legények nagyon beletaláltak az akkori világba. Gyuri és Domi a padlásról is lehozták az őrölnivalót a lajtorján. A gabonát szép, csíkos, háziszőttes zsákban tartották, amibe öt véka fért. Bátyám az első osztályosok vizsgáján szavalta, hogy „egy véka búzát vitt anyám a malomba”. Hát a miénket a molnárszekér vitte...
Gyuri sokat huncutkodott, velem, hatévessel is tréfálkozott. Minden bálban elhúzták a nótáját, a fiatalok énekeltek, ő pedig végigtáncolta jó kedvvel az éjszakát... Szabó Katit vette később feleségül, aki Csíkszeredába járt iskolába. Három leánykájuk közül Lenkét magam is sokat hordoztam az ölemben vasárnap délutánokon a malom udvarán... Gyuri és Kati a baróti „bázánál” is dolgozott, ahol a gabonát begyűjtötték a kollektívekből. Egyik unokájuk a miklósvári plébános úr, aki letagadhatatlanul hasonlít az egykori, mindig lisztes, magas bibarcfalvi molnárlegényhez...
SZABÓ ZSUZSANNA, Középajta
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
