Ideiglenes szolgáltató marad a Tega

2014. február 17., hétfő, Közélet

Barót tanácsa több alkalommal is foglalkozott a szemételhordással. Kétharmados támogatás hiányában pénteken nem járultak hozzá, hogy a városi hulladék elhordását a Sepsi Öko Egyesületen keresztül oldják meg, így továbbra is a Tega Rt. végzi ideiglenes szerződéssel a feladatot. Az MPP és az EMNP képviselői szerint nem szabad a lakosságot kiszolgáltatni egy politikai befolyás alatt álló cégnek, azaz átláthatóvá kell tenni a szolgáltatás odaítélését.
 

Előbb azt a tanácsi határozatot kellett visszavonniuk, amelyben ideiglenesen a Tegára bízták a szemételhordást. A kormánymegbízotti hivatal azt kifogásol­ta, hogy abban nincs meghatározva, mely időszakra ad­ják át a szolgáltatást a sep­si­szentgyörgyi cégnek. Lázár-Kiss Barna András polgármester elmondta: kihallgatást kért Dumitru Ma­rinescutól, aki megértette a különleges helyzetet, s biztosította arról, amíg le nem zárul a Barót és a fejlesztési minisztérium közt folyó per, egyetért azzal, hogy ideiglenes szerződéssel végezzék a szolgáltatást.
A néppártos Szép Béla jelezte, a visszavonásra javasolt határozatot ők nem támogatták, ezért a visszavonását megszavazzák. A polgári pártos Nagy István szerint érvényes egy működési szabályzat, amely kimondja, hogy a szolgáltatást versenytárgyaláson kell odaítélni, tehát ők is a vissza­vonás mellett voksolnak.
Az ellenzék határozottan tiltakozott az ellen, hogy a Sepsi Öko Egyesületre bízzák a szolgáltatás elvégzését. Mint mondották, a polgármester hiába érdeklődött a szomszédos városokban, mennyiért viszik el a szemetet, mert itt olcsóbban is meg lehetne oldani. Az EMNP-s Kencse Sándor szerint a drágítás csak akkor lett volna elfogadható, ha a Tega betartja ígéretét, s a többletből helyi embereket alkalmaz. „Igaz, a szemetünket elviszik, de a pénzünket is! Arról nem is beszélve, hogy kedvezményt sem adnak – úgy, mint a KVG tette, amely a fél évre előre fize­tőnek öt-, az egy évre fize­tőnek pedig tízszázalé­kos árengedményt adott –, s egyetlen munkahelyet sem teremtettek, pedig többet is ígértek” – mondotta. A bibarcfalvi tanácstag szerint azt is meg kellett volna vizsgálniuk, hogy falvakon, ahol kisebb a szemetelés, nem lenne-e elég, ha kéthetente vinnék el a hulladékot, így fizetni is csak feleannyit kel­lene. A polgármester válaszában kifejtette: nem várható el a cégtől, hogy alkalmazzon, amíg ideiglenes szerződéssel látja el a feladatot, hiszen addig a lakókkal nem is szerződhet. Kotecz Attila felsőrákosi tanácstag szerint igenis meg kell hagyni a heti elhordást, mert a legtöbb helyen szükség van rá.
Mivel a tervezetet csak az RMDSZ-frakció támogatta, az nem kapta meg a kétharmados többséget. Az RMDSZ-es önkormányzati képviselők nyolc voksa viszont ahhoz elég volt, hogy a szemételhordást hat hónapra a Tegára bízzák.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1150
szavazógép
2014-02-17: Közélet - Farkas Réka:

Tüsténkedik az RMDSZ (Regisztráció)

Az RMDSZ háromszéki csapata egy hónap alatt több mint 3000 személynek segített honosítási kérelmét összeállítani, és 1250 esetben a magyar választói névjegyzékbe történő felvételhez nyújtottak támogatást – mondta el Tamás Sándor megyei elnök.
2014-02-17: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Zászlóháború helyett

Újabb, a székelyföldi magyar közösség véleményének kinyilvánítását célzó kezdeményezést kaszált el a prefektus és az igazságszolgáltatás: ezúttal a megyei önkormányzat népszavazás kiírásáról szóló határozatát nyilvánították törvénytelennek, amelyben a székelyföldi fejlesztési régió kialakításáról kérdezték volna az itt élőket.