„Az emlékezés feladata nemcsak a túlélőké, hanem a mai fiatalok lelkiismeretén is múlik, hogy méltón gondolhassanak a múlt nehezen felejthető szörnyűségeire.” Az alábbi sorok egy régi egyházi ember zanzásított gondolataira épülnek.
A kommunizmus gyökerében ugyanaz, mint a nemzetiszocializmus. A két ideológia kiindulópontja közös: kit ültetünk Isten trónjába? Hitler a germán felsőbbrendű fajt rakta a trónra. A kommunizmus az Isten trónjába a proletárt helyezte.
Nézzük most meg, milyen szálakból fonták a kommunizmus szövedékét? A politika: tömeggé tenni az embert! Kihuny az egyéni gondolat, a személy. Ellenőrizhetővé, „kulturált csürhévé” válik az ember. Ehhez új gazdasági struktúra jár: gépállomások, állami gazdaságok, termelőszövetkezetek. És új világnézet: „tudományos” marxista ateizmus. A pótvallások: a kisdobos, a haza sólyma, az úttörő, a pionír, a KISZ-tag, a névadó ünnepségek, a társadalmi temetés. Így alakul ki a szocialista „új ember”. S mert a kommunizmus pótvallás, nem csak az agyakat, a szíveket is ki kellett tisztítani! És aki itt ellenfél volt, vagy annak vélték, netán annak akarták tekinteni, azt lehetetlenné kellett tenni. Ehhez a jelszó a „haladás” volt. S a haladás csak baloldali, csak kommunista, majd „magasabb rendű” szocialista. Ami, aki ettől eltér, az klerikális, reakciós, burzsoá, kulák! S ki a haladás ellenfele, az emberiség ellensége is! Likvidálható, kiiktatható a haladás érdekében! Innen a mai baloldal „bűntelensége”: ők csak az emberiség ellenségeit irtották ki! Aki tehát ma is velük tart, nem ítélheti el a kommunizmus bűneit. Nem állhat az áldozatok mögé, mert rokonokon, barátokon, ismerősökön keresztül keveredik a bűnösök és az áldozatok személye!
Hát ezért van még tetemes szavazótáboruk a mai utódoknak, ezért olyan keserves az országot az erkölcsi válságból kivezetni. Generációk sora nőtt fel vallási, erkölcsi, politikai, társadalmi kulturálatlanságban, alulképzettségben. Az általános műveltség hiányossága a vallási téren a legtragikusabb, legmegrázóbb. Ezért akarják a szocializmust megreformálni, a liberalizmust átvenni a gyökeres változás, a keresztény értékekhez való visszatérés helyett. Éljen az önmegvalósító, szingli, vadkapitalista, Isten helyett magát a piedesztálra emelő új ember! Aki épp e magasságból adódó mélységek láttán menekül szektába, drogba, italba, gyógyszerekbe, halálba. Lesz-e kiút mindebből? Biztató jelek szerint biztonságra, óvó erőre, szeretetre vágyunk. És lesz jövőnk, ha szívünk trónján is helyet kap az igaz Isten.
Szavaim nem a hittérítés viszketegségéből táplálkoznak, nem valami későn megtértség, bűnös vagyok, így vezeklek álérzetének vezeklő kiömlései, hanem az ébresztés szándékával születtek. De elmondani kötelesség, hogy Pálnak fordulása valós tény volt, hogy szemellenzőt letéve szebb a világ, és könnyebb benne élni, hogy szeretni sokkal jobb, mint gyűlölködni. Mert magyar magyarnak farkasa tud ám lenni. Ezt „bizonyítjuk” naponta, és sajnos, határtalanul. Pedig ordas idők járnak, s lenne épp elég valódi ellen, kit keresztényi módon közösen megregulázni épp ideje volna. „Megtaláljuk újra a szerető, az embernek igent mondó Istent? Van-e bátorságunk visszahelyezni Őt trónjára? Aki mégiscsak szeret minket, embereket együttesen, nem szekértáborokba, osztályokba és rasszokba osztottan.”
