Na mi? Hát latyak és sár térdig, na jó, még nem éppen, de majdnem, és a helyzet egyre romlik, most már egyre inkább plusz éjjel is, nemcsak nappal, következésképp a mélyebb rétegek is olvadásnak indulnak, és ahogy egyre inkább, úgy egyre jobban. A sár pedig ragaszkodó természetű, képes a lábbelit letépni az emberről, de legalábbis talpától megfosztani, hát ez nem nagy élvezet, és olcsó mulatság sem.
De ezért fedezték fel a kalucsnit, azt a bizonyos alkalmatosságot, amit a cipőre kívül, ezért is van az, hogy két-három számmal nagyobb kelletik a viseletes méretnél, nem is gyártanak gyerekméretet, az asszonyi is férfias öblű. Azazhogy nem gyártanak ma már semmilyent, ez is kiment a divatból, mint az éppen nem jut az eszembe, mi a szólás szerint. Viszont készítik továbbra is a gumicsizmát, épp olyan, mint a füsskabát, télen hideg, nyáron meleg, ellenben elsődleges rendeltetésének, nevezetesen a sár leküzdésének tökéletesen megfelel, elő a még nagymama kötötte gyapjúharisnyát, nem baj, ha beleizzad az embernek lába, úgysem vendégségbe megy vele, hogy le kelljen húzni, aztán szégyenkezhet a test nedvei ilyképpeni eltávozása mián. Vagyishogy miatt, mert ne vidékieskedjünk, a tájszavakat hagyjuk meg a tájiaknak, mi kulturális fővárosban élünk, kulturáltan beszélünk, és főként kulturáltan viselkedünk. Bárki láthatja-tapasztalhatja, és még hallhatja is, ha némely becsület­süllyesztő törzshelyeket sorra látogat.
No de eltértem mondanivalómtól, a javaslat tehát. Mondottam a polgármester úrnak, hogy figyeljen ide, mester úr, nekem lenne egy korszakalkotó észrevételem. Azt kérdezi, mi az. Mondom, hogy sárosak az utcák. Főként a járdák. Azt mondja, ezt ő is észlelte. Erre nem kérdém tőle, hogy mikor, mert gyalogolni csak a minapi focimeccsen láttam, igaz, akkor elég szaporán szedte a lábát, merthogy futott is, nem ábrándokat, de a lasztit üldözve, ám hiába, a végén csak az ő csapata kapott ki. Inkább azzal toldám meg szemrevételezésem összefoglalóját, hogy sötét is van. Azt mondja, pláne esténként. Ebben van némi igazság, nem is ellenkeztem. De folytattam, hogy sár és sötét rossz kombináció, egyik marasztaló, másik hazaűző, és mint ismeretes, az ellentétek vonzzák egymást, így a latyak a cipőt, a sötét a gödörbe lépés esélyét, együttesen a kettő a bokaficam valószínűségének exponenciális növekedését. No, ezt én sem értem, hogyan fogalmazhattam meg ily szépen és közérthetően, de hát aki a kultúra városában (fő!) él, annak a szóvirágok kisujjából lógjanak ki, mint (ez a rész kipontozva, jó hasonlat észbe jutásának hiánya okából). Erre bólogatott egy sort, vagy nem értette, amit mondottam (amit mégsem feltételezek), vagy nagyon is, és akkor ő is.
És ha már igen, akkor úgy gondoltam, rátérhetek javaslatom beterjesztésére: egy darab gumicsizma és egy darab zseblámpa (a szükséges szárazelem-töltettel együtt, de nem akkumulátorral, mert ahhoz töltő is kell, és azért ne fosszuk ki teljesen a város- és államkasszát) ára egyénenként (nem családilag!) leírható legyen az adóalapból, áfamentesen, számla bemutatása ellenében. Láttam a polgármester úr arcán a megdöbbenést, azt hittem, elvetettem a sulykot, hát visszavettem némileg a gőzből, mondottam, pardon, rosszul fogalmaztam, csak a választójoggal rendelkező polgárokra legyen érvényes az adó-visszaigénylés. Gondol­kozott egy versztányit (mondtam már, a város – pláne, ha fő – kötelez a választékos kifejezésmódra), aztán azt válaszolta, jó ötlet, csak a törvények nem teszik lehetővé alkalmazását.
Ezért az, hogy költségvetés-módosítási javaslatomról még csak nem is tárgyalhatott rendezett tanácsú városunk nagyon tisztelt képviselő testülete, pedig meggyőződésem, ha eléjük terjeszti valaki, rábólintanak ellenszavazat nélkül.