Például az első paragrafus (Románia egységes nemzetállam), amihez nem szabad hozzápiszkálni, mert összedől az egész alkotmány, és szétszakad a haza. Számunkra ez minden jogok tiltásának forrása, és beszélni sem szabad róla, nemhogy tárgyalni. Pont, mint a főnökök tízparancsolatában. Ott az első cikkely azt mondja: A főnöknek mindig igaza van. Második cikkely: Ha a főnöknek nincs igaza, akkor érvénybe lép az első cikkely.
Sokkal jobb lenne, ha az alkotmánymódosítással nem a parlament foglalkozna, hanem az alkotmánybíróság. Utóbbinak – mint  állatorvosnak a lovat – saját kezűleg kellett kiherélnie a módosításokat a tervezetből. A műtét sikerült, reményeink meghaltak. Tiszta potyára törte magát és fejét a parlament. Ráadásul a kisebbségi jogok terén is olyan engedményeket tettek volna az új alkotmánymódosítással, amelyek mind alkotmányellenesek. Hát lehetséges az, hogy az újratákolt alkotmány alkotmányellenes legyen? Ha a taláros testület módosította volna az alkotmányt, bizonyára nagyobb hozzáértéssel teszi. Most meg csak az orrát húzogatja, és kifogásokat emel, többek közt minden ellen, ami nekünk kedvezőbb lett volna.
A bíróság viszont direkt beiktathatott volna egy külön fejezetet, amely ápertén megmondja, hogy mihez nincs jogunk, és akkor nem kellene állandóan álmodoznunk, engedményekért könyörögnünk, kiskapukat keresnünk a paragrafusok bozótjaiban. Konkrétan benne lenne,  mi  az, ami tilos. Most, mivel az alkotmány nem tilt egy sereg dolgot, azt hisszük, hogy amit nem tilt, azt szabad, és nekünk mindent szabad, mint a bolondnak. Az alkotmánybíróságnak nagyon könnyű lenne tiltó paragrafusokat találnia, amelyek mind-mind az első és még néhány cikkelyből egyenesen következnek. Vagy az is lehetne munkamódszer, hogy  mindazt, amit Puskás Bálint alkotmányjogász kér, bele kell foglalni mint tiltást. Ő most a tárgyalások végén ismét megmondta: nem ilyen lovat akartam! A többi bíró mind azon lovagolt, hogy semmit nem lehet adni a nemzeti kisebbségeknek, mert azzal lovat adnának alájuk. Szálljunk le a magas lóról!
Az alkotmány kimondaná például, hogy tilos a nemzeti kisebbségeknek szabadon használniuk az identitásukkal kapcsolatos nemzeti jelképeiket. A kisebbségek képviselőinek tilos saját döntéshozó és végrehajtó szerveket létrehozniuk az identitásuk megőrzését érintő hatáskörökkel. Ezeken felül tilos lenne a magyaroknak a gyülekezési és a szólásszabadság is.
Ugyanakkor más tiltásokat is megszabhatna, mint például az anyanyelvű oktatás vagy az anyanyelv használata. Ez utóbbit a kisebbségek kollektív jognak tekintik, mert azt közösségben használják. Ehelyett megtilthatnák, hogy többen használják az anyanyelvet az egymás közti kommunikációban, mert csak a nemzeti kisebbségekhez tartozó egyének (és nem kollektív!) jogait ismeri el Románia. Tehát azt még megengedné, hogy mindenki egyedül, magában olyan nyelven beszéljen, imádkozzon – és amikor ilyen alkotmánybírósági döntéseket lát, akkor káromkodjon –, amilyenen neki jólesik. Az egyházak nyelvhasználatát is lehetne szabályozni moldvai mintára, ahol a csángó katolikusoknak tilos a templomban magyar misét hallgatniuk. A református vagy más protestáns vallást meg be kellene tiltani.
Mindezeket az alkotmányba foglalva elkerülhető lenne, hogy állandóan mindenféle pretencióval előálljanak a magyarok, mert azok helyből alkotmányellenesek, más szóval alaptörvény-ellenesek lennének. A törvény emberei bármikor előkaphatnák a módosított alkotmányt, és megmutatnák, mint egérnek a macskát, és mi máris anyanyelven suttogva (mert hangosan tilos lenne) bújnánk az egérlyukba.