A 336. évtől már magában foglalta a húsvétot megelőző hetet. A 40 napos böjt a 4. századtól fokozatosan alakult ki. A római egyházban a 7. század elején vált szokássá a hamvazószerdával kezdődő nagyböjt. Ezt a szokást II. Orbán pápa 1091-ben iktatta törvénybe. A középkori alapítványi és kolostori templomokban a nagyböjt az alleluja-temetéssel vette kezdetét, s ezt hetvenedvasárnap előtti szombaton tartották. Azonban a nagyböjt kezdete általában hamvazószerda volt, amit a farsang utolsó napja, húshagyókedd előzött meg. Szokásban volt, hogy a zsíros edényeket hamvazószerdán elmosták, s azokat csak húsvétkor vették elő. Húst és zsíros ételt nem ettek, külön edényben olajjal vagy vajjal főztek. Elterjedt böjti étel volt a korpából készült savanyú leves. A legidősebb emberek még emlegetik a negyvenölést, ami abból állt, hogy aki tartotta, csak egyszer evett napjában. A nagyböjti bűnbánati idő a lányok és menyecskék egyszerűbb, sötétebb színű ruhájában is kifejezésre jutott. A nagyböjt egyes vasárnapjainak, illetve heteinek népi elnevezései is ismertek voltak, mint például „guzsalyvasárnap” (második vasárnap), „feketevasárnap” (ötödik vasárnap), virágvasárnap (hatodik vasárnap).

(A Magyar Néprajzi Lexikon nagyböjt szócikkének felhasználásával)