,,A romák nem részei ennek a társadalomnak, amelynek nagy hányada úgy gondolja, ez nem a mi gondunk. Nem próbáljuk megérteni őket" — idézte Németh Ilona szlovák-magyar művészt Michael Kimmelman a tekintélyes lap művészeti rovatának élén olvasható terjedelmes cikkben. A szerző szerint a Magyar Nemzeti Galériában vasárnap zárult kortárs roma képzőművészeti tárlat a legutóbbi ,,biccentés" Európa leginkább megvetett kisebbsége felé. A kiállítás eseménytelenül zajlott, ami már önmagában esemény, tekintettel a Magyar Gárda őszi megjelenésére — írta Budapestről keltezett cikkében az újságíró. Kimmelman jobboldali szélsőséges csoportként mutatja be a gárdát, amelynek tagjai a náci korszakra emlékeztető félkatonai egyenruhában tiltakoznak a roma bűnözés ellen, a nemzeti kultúra és hagyományok védelmét harsogják. Senki nem tudja, milyen támogatottsága van a gárdának — jegyezte meg a cikk írója. Kimmelman elmeséli, hogy Németh Ilona művész a budapesti Király utca egy részén — a hagyományosan zsidó, de mára vegyes lakosságú negyedben — korábban sárga táblákat helyezett el. A járókelők többnyelvű kérdéseket olvashattak az eltérő etnikumokhoz való viszonyról, például: Elfogadna-e házastársnak egy romát? A kerületi hatóságok néhány órán belül leszedették a feliratokat, mondván, a táblák nyugtalanságot szítanak ott, ahol korábban nem volt.

Az ügy felveti azt az ősrégi kérdést, hogy a művészetet miként lehet felhasználni a politika és a közvélemény formálására, ez esetben a romakérdésben. A választ Kimmelman szerint részben a legjelentősebb magyar múzeum, a Nemzeti Galéria roma tárlata adta meg, amely szerinte ,,zűrzavar" volt, annak viszont jelképes. A kiállítás bolhapiachoz hasonlított, jórészt autodidakta művészek csapnivaló alkotásaival. A New York-i lap szerint a roma művek hosszú, zsibbasztó sorát talán a metafora kedvéért helyezték el a padlástéri galériákba, mintegy száműzve őket az alsóbb szintek pompás termeiből. Kimmelman hasonlata szerint a romák ,,Jane Eyre Bertha Masonjának" szerepét játsszák a magyar társadalom padlásterében. A szerző még azt is leírta, hogy a hazaigyekvő, unatkozó teremőrök egyik nap már a zárás előtt harminc perccel terelgették kifelé a még ott lézengő két-három látogatót, ügyelve arra, nehogy visszaszivárogjanak.

Az újság Daróczi Ágnes roma szociológust is megszólaltatta, aki védte a tárlatot, mondván, hogy a kommunizmus idején a romák mint etnikai csoport létét el sem ismerték. Az akkori nehéz helyzetben kiemelkedett roma értelmiség a kulturális teljesítmények révén igyekezett elérni jogainak elismertetését, a kultúra a politikai küzdelem eszközévé vált — mondta Daróczi Ágnes, aki az első roma művészeti tárlatot megszervezte az 1970-es évek elején. A The New York Times egy budapesti roma család fotóját is közölte, egy lerobbant bérház udvarán készült életképet azzal az aláírással, hogy a romák a magyar társadalom 8—10 százalékát teszik ki, a munkanélküliség körükben viszont több mint nyolcvanszázalékos.

A Világbank, a Nyílt Társadalom Alapítvány és egyéb szervezetek 2005-ben Magyarországon is meghirdették a Roma Felzárkóztatás Évtizedét a kisebbség helyzetének javítására. A lap szerint azonban a roma gyerekek több nemzedék óta ma is elkülönülten tanulnak az iskolákban, külön játszótereken kell játszaniuk, s szinte semmi hatása nem volt a romák mindennapi életére annak, hogy a kisebbség az emancipációért folyó küzdelemben megmutatta kultúrája értékeit. Zsigó Jenő, a Roma Parlament elnöke hivatalos közömbösségről beszélt az újságnak. ,,A roma művészeket szívességből mutatják be (…), sok tehetséges roma művész létezik, de a kérdés még mindig az, valóban elfogadják-e őket, létrejöhet-e integráció" — mondta. Kerényi György újságíró, a Rádió C roma adó egykori főszerkesztője úgy nyilatkozott: Magyarországon nincs olyan erőszak, mint Csehországban vagy Romániában, a Magyar Gárda jelentéktelennek tűnik. A legtöbb magyarnak azonban előítéletei vannak, és a helyzet az utóbbi húsz évben nemigen változott. Az Európai Unió, amely tart a romák Nyugat-Európába való bevándorlásától, megrázza a valamilyen tárlatot szponzoráló vagy kezdeményezéssel előálló kelet-európaiak kezét, de mindez csak kirakatpolitika — mondta Kerényi György a The New York Timesnak.