A sepsiszentgyörgyi Mag­ma Kortárs Művészeti Ki­ál­lítótérben látható kiállítás remekül példázza, hogyan bontakozik ki a tehetség, öröklött hajlam a legösztönzőbb környezet, a család hatására. A Mattis-Teutsch család legidősebb képzőművész tagja, Mattis-Teutsch János Brassó­ban született éppen 130 évvel ezelőtt. A róla szóló monográfiák többsége megemlíti, hogy felmenői közt nem volt képzőművész, de az is köztudott, hogy nevelőapja, akinek tiszteletére a Teutsch nevet felvette, támogatta őt a művészpálya választásában, és az akkori egyik legrangosabb művészeti akadémiára, Mün­chenbe küldte tovább ta­nulni. Természe­tesen Mattis-Teutsch géniusza is kellett ahhoz, hogy ma az eu­rópai avantgárd kulcsszereplőjeként, az expresszionizmus úttörőjeként, többek között Franz Marc, Kandinszkij és Paul Klee társaságában emlegessék. Kortársai közül a ve­le majdnem egyidős Kós Károly volt az, aki felismerte zsenialitását, és egy 1930-as kolozsvári kiállítás kapcsán ezt írta az Erdélyi Helikonban: „Hű tükre a keserűen erdélyi művészsorsnak ez a kiállítás. Túl­nyomó benne a régi, a háború előtti iskolák követője. De van, hála Istennek, van friss, erős, előretörő, bátor mozdulás is, és új, mai látás. Eugen Pascu és a kubista Mattis-Teutsch azok a nevek, melyeket jól meg kell jegyeznünk, mert ők jelentik a legfiatalabb mát és a legközelebbi holnapot Erdély piktúrájában.”
A már emlegetett svájci festő, Paul Klee, akivel Mattis-Teutsch 1921-ben közös kiállításon szerepelt Berlinben, így vall az alkotásról: „A művészet nem a láthatót adja vissza, hanem láthatóvá tesz. (...) A művészet hasonlatként viszonyul a teremtéshez. (...) A művészet öntudatlan játékot űz a végső dolgokkal és mégis eléri őket!” Ebben a tömör megfogalmazásban azon túl, hogy a mimetikus, ábrázoló művészettől való elszakadást hirdeti,  Klee Mattis-Teutsch munkásságához is kulcsokat ad. Mattis „kozmikus ritmusokat kereső művészete” színeiben, formáiban már eltávolodott a látványtól, tárgynélküliségében extatikus örömöt vált ki a szemlélőben. Hevesy Iván, egyike azon kortárs műkritikusoknak, akik felfedezték Mattis-Teutsch művészetében a korszaknyitó zsenialitást, így definiálja ezt a festészetet: „belső érzetállapotok közvetlen exp­ressziója abszolút festői eszközökkel”.
A belső lel­kiállapotok, a dolgok végső lényegéhez el­jutni vá­gyó abszolút művészet azonban nem jelentett öntu­datlan alkotást. Mattis-Teutsch Já­nos tudatosságának bizonyítékai a művészetelméleti írásai is. De mint fia, Mattis János Vissza­em­lé­ke­zé­sei­­ből kiderül, a művészeti nevelésről is határozott elképzelései voltak. Amikor például a tehetséges fiú a budapesti Kép­ző­művészeti Fő­iskolára került, útravalóul Kassák, Bortnyik és József Attila lakcímeit, valamint egy írást kapott apjától Segéd­anyag egy leendő képzőművész számára címmel. Uno­kájának, Mattis-Teutsch Wal­de­mar­nak útravalóul pedig egy életműve legjavát tartalmazó munkákból összeállított albumot ajándékozott. A leszármazottaknak tehát irányt szabott a már említett közvetlen családi hatás, ráhatás, amelyhez nemcsak idomulni lehetett, kellett, hanem amellyel eseten­ként meg is kellett küzdeni.
Mattis János, aki a Sepsi­szentgyörgyön töltött évek alatt kiváló művészetszervezővé vált (újjászervezi a kép­zőművészeti gyűjteményt, és a Romániai Képzőművészek Szövetsége Kovászna megyei szervezetének vezetője), a Nagybányai Festőiskolából in­dult, és önálló utat járt be, ami a talált témákat és festészeti megoldásokat illeti. Azt azonban megjegyzi: „nem oly egyszerű kemény, de mély érzésű művész árnyékában felnőni”. A kiállításon kitűnik egy nagyon fontos különbség apa és fiú között. Míg Mattis-Teutsch János termé­szeti tájain a különböző ele­mek megszemélyesítenek egy-egy lelkiállapotot, Mattis­nál a természet maga a teljesség, spirituális tér, amely önmagában képes érzelmek, lelkiállapotok kifejezésére. Nem provokál, hanem láttat, nem felfed, felderít, hanem megmutat.
Bartha Zonga