Székelyföld után Partiumi Vágta

2014. március 22., szombat, Magazin

Partiumi Vágta néven az idén Nagyvárad mellett is megszervezik a budapesti Nemzeti Vágta egyik előfutamát, melyen a Partium, Szilágyság, Máramaros, Bánság, Kalotaszeg és Mezőség hagyományőrző közösségei vehetnek részt. Eddig Erdélyben csak Székelyföldön tartottak előfutamot, 2011 óta Székely Vágta néven.

A Partiumi Vágta szervezői szerint a verseny első és második helyezettje, valamint a szervező képviselője jogosult arra, hogy Budapesten folytassa a versenyt a Nemzeti Vágtán. Az eseményre június 6–7-én kerül sor a Nagyváradtól 17 kilométerre található Köröskisjenő községben. A résztvevőknek 1000 lejes – 69 ezer forint – nevezési díjat kell fizetniük, egy település egy versenyzőt indíthat a megmérettetésen.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 802
szavazógép
2014-03-22: Világfigyelő - Farkas Réka:

Röviden

Csökkentenék az energiafüggőséget
Az Európai Unió magasabb sebességfokozatba kapcsol, hogy csökkentse energiafüggőségét, elsősorban Orosz­országtól – jelentette ki az EU állam- és kormányfőinek tanácskozását követően Herman Van Rompuy, az Európa Tanács elnöke. Az állam- és kormányfőket tömörítő testület vezetője megismételte, ha semmi sem változik, Európa 2035-ben energiaellátásának 80 százalékát lesz kénytelen importból fedezni, az energiafüggőség pedig az energiaárakra, a versenyképességre és a külpolitikára is hatással van.
2014-03-24: Kitekintő - :

Aggodalmakra ad okot az új nyelvtörvény tervezete (Ukrajna)

Az előkészületben levő új ukrán nyelvtörvény jelentős mértékben szűkítené a kisebbségek nyelvi jogait, mert a jelenlegi tízről harminc százalékra emelné a kisebbségi nyelvek használhatóságának küszöbét, s a magyar tannyelvű oktatást az állam anyagi lehetőségeitől tenné függővé – jelentette ki Gajdos István, az ukrán parlament képviselője.