Az előadás közösségből születik

2014. március 27., csütörtök, Színház az egész világ

A mai színházi világnap alkalmából Brett Bailey dél-afrikai drámaíró, díszlettervező, rendező fogalmazta meg gondolatait. 1962 óta ünnepeljük a színházi világnapot, a Nemzetközi Színházi Intézet minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára. Az 1967-ben született Brett Bailey a hagyományos dramaturgiát szétrobbantó darabjaiban, előadásaiban a posztkoloniális világ kérdéseit feszegeti – írja a Szinhaz.hu.
 

Ahol emberi közösség van, ott megjelenik az Előadás elfojthatatlan Szelleme.
Kis falvakban a fák tövében, a nagyvárosok rafinált színpadán, az iskola előcsarnokában, mezőn, templomban; nyomortelepen, köztéren, szabadidőközpontban és bel­vá­rosi alagsorban gyűlnek össze az emberek, hogy elmerüljenek abban a tiszavirág-életű színházi világban, amelyet teljes létünkkel, lélegzetünkkel és hangunkkal teremtünk meg, hogy kifejezzük emberi mivoltunk bonyolultságát, sokféleségét, sebezhetőségét.
Összegyűlünk, hogy sírjunk és emlékezzünk, nevessünk és elmerengjünk, hogy tanuljunk, állítsunk és elképzeljünk valamit. Hogy elgyönyörködjünk a technikai tudáson, hogy megjelenítsük az isteneket. Hogy visszafojtott lélegzettel figyeljük azt: mindannyian mennyire nyitottak vagyunk a szépre, az együttérzésre és a szörnyűségre. Hogy feltöltődjünk és erősebbek legyünk. Hogy ünnepeljük a különböző kultúrák gazdagságát, és szertefoszlassuk a bennünket elválasztó határokat.
Ahol emberi közösség van, ott megjelenik az Előadás elfojthatatlan Szelleme. Az előadás közösségből születik, és különböző hagyományok maszkjait és jelmezeit ölti magára. Az előadás felhasználja a nyelvet, a ritmust, a gesztusokat, és megtisztítja az utat közöttünk.
Mi, művészek, akik ezzel az ősi Szellem­mel dolgozunk, arra ítéltettünk, hogy szívünkön, gondolatainkon és testünkön átszűrve feltárjuk a valóságot a maga mindennapiságában és fénylő titokzatosságában.
Egy olyan korban, amelyben sok millió ember a túlélésért küzd, elnyomó rendszerektől és a kizsákmányoló kapitalizmustól szenved, menekül a konfliktusok és a nehéz­ségek elől, egy olyan korban, amelyben magánéletünket behálózzák a titkosszolgálatok, és tolakodó kormányok cenzúrázzák minden szavunkat; egy olyan korban, amely­ben erdőket irtanak ki, fajokat végeznek ki, és óceánokat szennyeznek: mi az, amiről beszélnünk kell?
Ebben az egyenlőtlen világban, amelyben a legfőbb hatalom birtokosai arról akarnak meggyőzni minket, hogy létezik egyetlen nemzet, egyetlen faj, egyetlen nem, egyet­len szexuális preferencia, egyetlen val­lás, egyetlen ideológia, egyetlen kultúra, amely felsőbbrendű az összes többinél, védhető-e az a gondolat, mely szerint a művészetek és a politika szétválasztható?
Mi, az arénák és színpadok művészei vajon alávetjük-e magunkat a piac kilúgozott igényeinek, vagy élünk a hatalmunkkal, megnyitjuk az emberek szívét és gondolkodását, magunk köré gyűjtjük és lelkesítjük, elvarázsoljuk, megvilágosítjuk őket, és a reményre, az őszinte együttműködésre épülő világot teremtünk?

BRETT BAILEY

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1547
szavazógép
2014-03-27: Család - Puskás Attila:

A nélkülözhetetlen K-vitamin (Tavaszi erőnlétünk)

Az alvadás, koaguláció (latin, valamely kolloid oldat kicsapódása) szakszó K betűjelével egy olyan – viszonylag nemrég megismert – vitamint neveztek el, amelynek legjelentősebb tulajdonsága a véralvadást szolgáló protrombin állandó és elégséges jelenlétének biztosítása.
2014-03-27: Színház az egész világ - László Károly:

Sors-játék perzselő dobogón

Valamelyik város színházában, egy öltözőben Nemes Levente kezembe adott egy könyvet. Szerzője az 1921-ben született Georgio Strehler színész, rendező, a világhírű milánói Piccolo Teatro igazgatója. A könyv címe: Az emberi színházért. Egy szusz­ra olvastam el.