Böjte Csaba ferencesrendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, aki építkezési és műemlékvédő szakemberekkel érkezett Kézdivásárhelyre, Bokor Tibor polgármester kalauzolásával alaposan szemügyre vette a kantai barokk műemlék együtteshez tartozó, romos állapotban levő egykori minorita rendházat, melynek hátsó szárnyait 1740-ben, az utcára nézőt pedig 1828-ban emelték.
Ha sikerülne felújítani az épületet, abban a dévai alapítvány bentlakásos gyermekotthont hozna létre. A rendszerváltás után az önkormányzat és a kantai plébánia több alkalommal is megpróbált pályázati úton pénzhez jutni a műemlék épület megmentése érdekében, de próbálkozásuk nem járt sikerrel, az épületek állapota pedig napról napra tovább romlott. A minorita rend 1992-ben végleg lemondott a kantai Szentháromság-templom és rendház használatáról, 1994-ben átadta a Gyulafehérvári Egyházmegyének.
Bokor Tibor érdeklődésünkre elmondta: a helyszíni szemle után közösen gondolkodnak azon, hogy milyen formában lehetne pénzhez jutni. A polgármester szerint a dévai alapítványon keresztül kellene pályázni, és azt a lehetőséget is megvizsgálják, hogy a Kelemen Hunor által vezetett Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium hozzá tud-e járulni a finanszírozáshoz. Erről Fejér László Ödön parlamenti képviselő tárgyal a napokban a tárcavezetővel. A polgármester azt is közölte: idén mindenképpen megrendelik a felújítási terveket, hogy jövő tavasszal elkezdődhessen a munka.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.